A Figaro házasságával folytatódik az Operamacera sorozat

Mozart Figaro házassága című művével folytatódik a Nemzeti Filharmonikusok Operamacera sorozata vasárnap a Müpa Fesztivál Színházban.

VIDOR – Várják a színházak ajánlásait

A tavalyi évhez hasonlóan a 2018-as VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának válogatásához is várják a színházaktól, társulatoktól két-két, a fesztivál profiljába illő produkció ajánlását.

Családi játszmák – Göttinger Pál ugrik be Ötvös András szerepébe

Október 12-én Göttinger Pál rendező látható Matthew szerepében egyetlen alkalommal.

“Olyan tragédia, amit muszáj végig nevetni” – Készül a Leenane szépe Nyíregyházán

Szeptember 25-én tartotta a rendező, Göttinger Pál a Leenane szépe című előadás olvasópróbáját a nyíregyházi színházban.

Háy Jánosé az évad legjobb drámája

A Színházi Dramaturgok Céhe 1998 óta nyújtja át az Évad Legjobb Drámája díját. 2017-ben, a tagság szavazatai alapján A halottember kapja az elismerést.

“Padlógázzal” kezdik az évadot Nyíregyházán – Elkészült a színház applikációja

A közelgő VIDOR Fesztivált 16. alkalommal szervező Móricz Zsigmond Színház a nyitónap előtt négy nappal megtartotta hagyományos évadnyitó társulati ülését. Hat nagyszínpadi és hét kamara bemutatóval várják a nézőket.

“Szabadság, mezítláb, alternatív valóság” – 10 Katlan guru videóüzenete

Miért jó az Ördögkatlan? Milyen pillanatokat nyújt a fesztivál? – ezekre a kérdésekre is válaszol 10 Katlan-résztvevő művész. Videó.

“Az előadás tulajdonképpen egy élőlény” – Göttinger Pál válaszolt

A nemrég bemutatott Családi játszmák című vígjátékról és nyíregyházi főrendezőségéről is kérdezte a nullahategy.hu Göttinger Pált.

“Nekem a Katlan a remény, hogy van igény a minőségre” – Művészek vallomásai

A szervezők megkérdeztek néhány barátot és fellépő művészt, milyennek ismerte meg az Ördögkatlan Fesztivált.

Színikritikusok Díja 2017: Radnóti Zsuzsa kapja az életműdíjat
Színházi Kritikusok Céhe idén Radnóti Zsuzsa dramaturgnak ítélte oda a Színikritikusok díja életműdíját.
Rekord nézőszámot hozott az évad Nyíregyházán

Az alábbiakból kiderül, mi vár a jövő évadban Nyíregyházán.

Színház a kertben – Fullajtár Andrea, Szávai Viktória és Mészáros Máté is játszik az Óbudai Társaskörben

Két Glattauer-darabbal és zenész színházi előadásokkal várja a közönséget nyáron az Óbudai Társaskör kertje. 

,,Ilyenkor pezsegnek a molekulák” – Interjú Kútvölgyi Erzsébettel

Javában zajlanak Sam Holcroft Családi játszmák című vígjátékának próbái.

Éljen a Könyvhét! – 7+1 színházi kötet, amiért érdemes ellátogatni

Idén 88. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét, és ezzel összekötve a 16. Gyerekkönyvnapok: 2017. június 8-12. között a könyvújdonságoké a főszerep.

Rekord nézőszám és új vendégrendezők a nyíregyházi színházban

Hgy milyen lesz a jövő évad Nyíregyházán, kiderül az alábbiakból.