Elindult a Bedi Eszti emlékdíj 2018 közönségszavazása

Bedi Eszti súgó, rendezőasszisztens emlékére 2017-ben alapított díjat a színházi háttérszakmák képviselői számára Venczel-Kovács Zoltán színművész és Tóth Zoltán fotós.

Jön a Makrancos Kata Junior – Interjú a Vaskakas Bábszínház alkotóival

A bemutató kapcsán kérdeztük az előadásban játszó színészeket az előadás kérdésfelvetéseiről, és persze a szerepeikről.

A sevillai borbély – Operabemutató Győrött KERO® rendezésében

Szentendre, Szeged és Budapest után február 3-án Győrben is bemutatták az öt előadó művészeti szervezet együttműködésében megvalósuló Rossini-művet.

7 városunk pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre

Hét város: Győr, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár, Gödöllő, Eger és Debrecen küldte be pályázatát a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címre – közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.

Szőke Kavinszki András lesz a Kabóca új igazgatója

A veszprémi közgyűlés egyhangú szavazással választotta meg a Kabóca Bábszínház élére Szőke Kavinszki Andrást, aki öt évig vezetheti az intézményt.

“Egy asztalhoz kell ülni” – A színházi szakma jövőjéről tartottak konferenciát Győrben

Szélesebb körben kell folytatni az egyeztetéseket a színházi előadóművészeti és táncművészeti szakma jövőjéről – hangoztatta a Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című negyedik szakmai konferenciát lezáró sajtótájékoztatón a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója a Győri Nemzeti Színházban.

A magyar színház jövőjéről kezdődött konferencia Győrben

Megkezdődött a negyedik Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című előadó-művészeti szakmai konferencia.

Az Operalia díjazott énekesei ismét fellépnek Győrben

A Plácido Domingo spanyol operaénekes, karmester által alapított Operalia verseny díjazott énekesei szombaton ismét fellépnek a győri Széchenyi téren, a Voices of 2017 nevű rendezvényen.

Idén Győrben rendezik az Országos Színházi Évadnyitót

Szeptember 8-án, 17 órakor kezdődik a Győri Nemzeti Színházban az Országos Színházi Évadnyitót, ahol zenés gálaműsorral köszöntik a magyar színházi szakma kiválóságait.

Több állást is kínál a Vaskakas Bábszínház

Informátort, takarítót és gazdasági ügyintézőt keresnek.

El’Csabino – Túrázva emlékeztek Pingiczer Csabára egykori kollégái

Idén tízen teljesítették a 150 kilométer hosszú gyalogtúrát és voltak olyanok is, akik elfoglaltságuk miatt egy-egy napra csatlakoztak. Összesen húsz fő vett részt a kihíváson.

Miként tud a kultúra hozzájárulni a gazdasági növekedéshez?

Az Európai Bizottság közzétette európai városokat összehasonlító kutatása eredményét, amely arra világít rá, miként tud a kultúra és a kreativitás hozzájárulni a városok szociális fejlődéséhez, gazdasági növekedéséhez és a munkahelyteremtéshez.

A győri színház fodrásza, Bazsóné Pongrácz Eszter kapta a Bedi Eszti-emlékdíjat

A közönség interneten választhatta ki, kisfilmek alapján, kié legyen az első Bedi Eszti-emlékdíj, melyet a tavaly elhunyt súgó, rendezőasszisztens emlékére alapítottak, a kulisszák mögött dolgozók elismeréseként

10 éves a Györkőc Fesztivál! – 1000 ingyenes programmal vár

2017-ben immár 10. alkalommal hívja és várja az ország összes Gyuriját, Zsófiját, Petijét, Zsuzsiját… azaz minden gyerkőcöt a négy folyó városába, Győrbe a Vaskakas Bábszínház.

Tánc A-tól Z-ig – 30 előadás a Magyar Táncfesztiválon!

Június 18. és 25. között Győrben!