Átadták a Taps-díjakat Győrben – Mihályi Orsi és Bede-Fazekas Csaba a legjobb színészek

A Győri Nemzeti Színházban átadták a Taps-díjakat azoknak a művészeknek, akik a Kisalföld által meghirdetett versengésben a közönségtől a legtöbb szavazatot kapták.

Ismét Győrben rendezik meg az Országos Improvizációs Fesztivált

Immár 6. alkalommal látja vendégül Győrben az Import Impró Társulat az ország legaktívabb improvizációs csapatait május 19. és 21. között.

Nélkülük nem jöhetne létre egy előadás sem – Ők a Bedi Eszti emlékdíj jelöltjei

Bedi Eszti súgó, rendezőasszisztens emlékére 2017-ben díjat alapított Venczel-Kovács Zoltán színművész és Tóth Zoltán fotós.

Massza – A cybertér veszélyeiről készített nevelési előadást a RÉV

A RÉV Színházi és Nevelési Társulat február elején mutatta be Győrben Massza című komplex színházi nevelési előadását, amely Kalapos Éva azonos című ifjúsági regényéből készült.

“A Hullaégető döbbenetesen reflektál a mára” – Interjú Schruff Milánnal

Ladislav Fuks A hullaégető című műve nem a holokausztról szól, hanem arról, hogy egy ideológia hogyan képes megmérgezni lényegében bárkit és mivé lesz általa az ember – mondja Schruff Milán.

Díszítőt keres a győri bábszínház

A Vaskakas Bábszínház színpadi díszítő munkatársat keres!