Álomutazó – Családi mesemusical Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző főszereplésével

Juronics Tamás rendezésében, mások mellett Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző főszereplésével december 26-tól látható a volt SYMA csarnokban az Álomutazó című családi mesemusical, melyre eddig több mint harmincötezer jegy kelt.

Új Karinthy Kabaré a Gödör Spicc színpadán Csákányi Eszterrel és Hajdu Steve-vel

Háth-Bizony János – Karinthy Kabaré címmel rendeznek felolvasószínházi estet 2017. november 10-én 19 órától a Gödör Spicc színpadán.

Álomutazó – Megtartották a mesemusical olvasópróbáját

Az Álomutazó szövegkönyvét Vinnai András írta, aki azontúl, hogy színpadi szerző, a Dumaszínháznak is tagja, úgyhogy nem csak a gyerekeknek lesz tanulságos a mese, de a felnőttek is jól fognak rajta szórakozni. – vélik az alkotók. Megtartották a musical olvasópróbáját.

Készül minden idők legnagyobb színpadi produkciója, az Álomutazó

Minden idők legnagyobb színpadi produkcióját láthatjuk karácsony és újév között a volt SYMA csarnokban. A szereposztásában, méreteiben, technikai hátterében és látványosságában is lenyűgöző, az Álomutazó című családi mesemusicalt a TulipánTündér produkció állítja színpadra.

Álomutazó: Már készülnek a mesemusical jelmezei

A két éve bemutatott A Játékkészítő című mesemusical után decemberben érkezik az Álomutazó. A darab készítői most a kulisszák mögé engedtek be minket, megleshetjük, milyen, amikor először találkoznak a szereplők a jelmezeikkel.

Álomutazó: Új családi mesemusicallel vár A Játékkészítő csapata

Újabb látványos zenés színpadi előadással jelentkezik A Játékkészítőt is létrehozó TulipánTündér Produkció.

A Sherwoodi erdő legendája életre kel: Jön a Robin Hood musical!

Kovács Áron, Gesztesi Károly, Vastag Tamás és Gubik Petra főszereplésével készül a Robin Hood musical.

Legendás színészek, legendás szerepek – Kiállítással indult a Shakespeare Fesztivál

Fotókiállítás megnyitójával vette kezdetét a Madách Színház Szerelmünk, Shakespeare Fesztiválja.

“Nem élt nála nagyobb történetmesélő” – Már próbál a Szerelmes Shakespeare stábja

A Madách Színház június 9-én és 10-én mutatja be a Szerelmes Shakespeare című romantikus komédiát.