Hagyaték – Rába Rolanddal készül a Láthatáron Csoport új előadása

A Láthatáron Csoport új évadot indít, és november 6-án Tárnoki Márk rendezésében új premierre készül a Hold 21 HPS KultSzalonban.

Jégtörő Mátyás – Tamási Áron regényéből született előadás Dunaújvárosban

Tamási Áron művében két világ, a szellemi és a földi fonódik össze egy misztikus történetben.

„Az lesz a kérdés, hogy túléli-e az emberiség önmagát” – Villáminterjú Dömötör Tamással

A Terminál Workhouse egy fiatal alkotókból álló, elsősorban önálló produkciókat színpadra állító társulat. A csapat legújabb, Isten hozott a majomházban című produkciója Kurt Vonnegut azonos című, disztópikus novellája alapján készült.  A darab kapcsán Dömötör Tamás rendezővel készült interjú.

“Egy házasság, egy barátság, egy viszony” – Interjú Gonda Katával, Hajmási Dáviddal és Fábián Szabolccsal

Harold Pinter Árulás című darabjának nyomán, Kiszáradás címmel tart bemutatót az Y Csoport január 19-én, a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Vonnegut novellából készít előadást Ullmann Mónikával a Terminál Workhouse

A darab a túlnépesedett Földön játszódik, ahol a társadalom érdekében globális szinten törekszenek az egyén minden természetes ösztönének és vágyának elnyomására.

A csonka családokról szól a Terminál Workhouse új előadása

November 24-én mutatja be a Terminál Workhouse “Anton, avagy a végén minden jobbra fordul” című morbid melodrámáját a B32 Kultúrtérben.

Tűnődés a szerelem természetéről – Allez! címmel tart premiert az Y Csoport

Október 12-én mutatja be az Y Csoport Allez! című darabját Gulnaz Balpeisova rendezésében a Bethlen Téri Színház.

ALLEZ! (HEPP!) – Kazah rendező dolgozik az Y Csoporttal Zsámbékon

Az előadás egy különleges nemzetközi színházi workshop keretében jön létre a Zsámbéki Színházi Bázison a fiatal, magyar művészeket tömörítő Y Csoport és Gulnaz Balpeisova, kazah származású orosz rendezőnő közös munkájaként.