Három tánc – Rangos New York-i szemlén versenyez egy magyar táncfilm

A Három tánc című dokumentumfilmet beválogatták a Dance on Camera Festival hivatalos versenyprogramjába, amely a világ legrégebben, negyvenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő és egyik legjelentősebb táncfilm fesztiválja.

Három tánc – A balettnövendékek mindennapjairól készült dokumentumfilm

A filmet június 5-én láthatjuk az Uránia dísztermében.

Több mint 50 magyar filmet vetítenek a berlini magyar filmfesztiválon

Október 11. és 23. között másodjára ad helyet a német főváros a HUNIWOOD Magyar Filmfesztiválnak, amelyet idén Mundruczó Kornél Cannes-ban debütáló Jupiter holdja című legújabb filmje nyit meg – számolt be az Index.

“Látjuk az utat, a küzdelmet, ami a csodáig vezet” – Halász Glória a Mi ez a cirkusz? c. filmről

Február 2-ától látható a hazai mozikban a valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz?.

Minden trükk mögött van egy titok – Különleges cirkuszfilm kerül a mozikba

Február 2-ától látható a hazai mozikban a valóság és a fikció határán egyensúlyozó Mi ez a cirkusz? című film, amely egyedülálló bepillantást ad hat fiatal artista és újcirkuszi társulatuk, a Recirquel életébe.