nőNYUGAT – Elérhető a teljes előadás

Teljes egészében megtekinthető az Örkény Színház és a Thália Színház előadása Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória és Lázár Kati közreműködésével.

Andromakhé – Online próbát tartottak az Örkény Színház művészei

Március 20-án mutatták volna be Racine Andromakhéját az Örkény Színház stúdiójában.

Gáspár Ildikó és Polgár Csaba rendezése készül az Örkényben

Az Andromakhé és a Zűrzavar 45 című előadásokat márciusban mutatják be az Örkény Színházban.

Kertész utcai Shaxpeare-mosó – Bodó Viktor Rómeó és Júliája az Örkényben

William Shakespeare drámája, Závada Péter átirata és az Örkény Színház társulatának improvizációi alapján készült előadás Kertész utcai Shaxpeare-mosó címmel.

KedvesZsámbék 3.0. – Hámori Gabriella, Elek Ferenc, Fenyő Iván és Nagy Ervin idéz meg nagy magyar költőket

Merészségről, szabadságról, boldogságról, viccről, irodalomról szól a Zsámbéki Színház sorozatának következő része július 13-án.

“Téren és időn túli élmény Zsámbékon” – Megnyitotta kapuit a Színházi Bázis

A megújuló programstruktúrában a Sztalker Csoport, Vecsei H. Miklós és Ifj. Vidnyánszky Attila társulata voltak a Bázis művészeti tanácsadói.

Eldobott szerelmek – Új program a POSZT Fesztiválon kiváló színészekkel

Hámori Gabriella és Balla Eszter a két femme fatale, Vecsei H. Miklós és Trill Zsolt a szerelmes költő. Ady Endre szerelmeinek eltitkolt részletei elevenednek meg egy egyszeri és megismételhetetlen esten, amelyet Beck Zoli kísér élőzenével.

“Tele vagyok tervekkel” – Interjú Hámori Gabriellával

Nemrég visszatért a színpadra Hámori Gabriella, az Örkény Színház művésze.

Hámori Gabriella: “Egy díj a közönséget is irányítja”

A Kritikusdíj 40 sorozat második alkalmán egy háromszoros kritikusdíjas színésznővel, Hámori Gabriellával, valamint Szűcs Katalin Ágnes kritikussal, a Criticai Lapok alapító főszerkesztőjével, a céh egykori elnökével beszélgetett Hajnal Márton.

Jövőre kerülhet a mozikba Klem Viktor főszereplésével az első magyar horrorfilm

Befejeződött Bergendy Péter Filmalap támogatással készülő Post Mortem című horrorfilmjének forgatása a hétvégén, a film várhatóan 2020-ban kerül a mozikba.

Márciustól a Várkert Bazárban látható Gyarmati Fanni naplója Hámori Gabriellával

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriellában megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni.

Félidőnél a Post Mortem forgatása – Kulisszatitkok Bergendy Pétertől és Klem Viktortól

Félidejénél jár Bergendy Péter Post Mortem című kísértethorrorjának forgatása. A rendező és a főszerepet alakító Klem Viktor a felvételek falusi helyszínéül szolgáló, dermesztően hideg szentendrei skanzenben mesélt az MTI-nek a produkcióról.

A mélyben – Ascher Tamás rendezi Gorkij darabját az Örkényben

Az Éjjeli menedékhelyet Radnai Annamária fordítása alapján április 13-én mutatják be Znamenák István, Hámori Gabriella, Zsigmond Emőke, Patkós Márton, Csuja Imre, Nagy Zsolt, Polgár Csaba és Kerekes Éva főszereplésével.

Ősök és utódok – Hamvas Béla nap a Műcsarnokban

Ötven éve, 1968-ban hunyt el Hamvas Béla esszéíró, filozófus, a magyar kultúra egyedülálló alakja. A Rejtett történetek kiállításhoz kapcsolódva a Műcsarnok egész napos eseménysorozattal idézi meg Hamvas Béla szellemi örökségét.

Post Mortem – Klem Viktor főszereplésével forog Bergendy Péter új filmje

Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével megkezdődött Bergendy Péter Post Mortem című kísértetfilmjének 41 napos forgatása.