Pillantás a hídról Máté Krisztiánnal, Kökényessy Ágival és Mikecz Estillával Salgótarjánban

Arthur Miller Pillantás a hídról című színművét mutatta be május végén a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház  Kis Domonkos Márk rendezésében.

Pillantás a hídról – Miller drámáját próbálják a Zenthe Ferenc Színházban

Egy igazi klasszikust kezdett el az ünnep előtt próbálni a salgótarjáni társulat Kis Domonkos Márk rendezésében. Az évad negyedik nagyszínpadi bemutatójának középpontjában az “amerikai álom”, egészen pontosan annak vágya áll.

“Hiszek abban, hogy egy pillanatra sem fordíthatjuk el a fejünket” – Villáminterjú Dicső Dániellel

Szakonyi Károly komédiáját Dicső Dániel rendezte a váci színházban, a bemutatót április 7-én tartották Kaszás Mihály, Vándor Éva és Eke Angéla főszereplésével.

Lélekharang, Toldi – Két premiert tartott márciusban a Bartók Kamaraszínház

Páskándi Géza: Lélekharang című drámáját és Arany János-Szarka Gyula: Toldi című musicalét mutatta be a dunaújvárosi teátrum.

Újabb nemzetközi elismerésben részesült a vàci színház

A szakmai zsűri a legjobb színésznek járó díjat a Herceget alakító Havasi Péternek ítélte a fehéroroszországi Bresztben.