“Régi vágyam, hogy színpadra állítsam a Woyzecket” – Interjú Hegymegi Mátéval

“Nehéz úgy hozzányúlni a Woyzeckhez, hogy ne azt ismételjük, amit már előttünk kihoztak belőle” – Hegymegi Máté Büchner darabját rendezi a Szkéné Színházban.

Az antik drámától a kortársig – Indul az évad a Katonában

Évadot nyitott a budapesti Katona József Színház, ahol a 2018/19-es bemutatók az antik drámától a vadonatúj, kortárs magyar színdarabig széles spektrumot ölelnek fel.

Sardar Tagirovsky és Hegymegi Máté is rendez a 70 éves Tamási Áron Színházban

A Tamási Áron Színház a 2018/2019-es évadban 70 éves lesz. Az idei évad első felében kerül sor arra a rendezvénysorozatra, amellyel a színház a történetére emlékezik, az évad második felében pedig a néző olyan fiatal tehetségekkel ismerkedhet meg, akik a színházi nyelv megújulásának lehetőségeit keresve már bizonyítottak.

Indul a bérletárusítás a Tamási Áron Színházban

Szeptember 3-tól elérhetőek a sepsiszentgyörgyi színház bérletei a 2018/2019-es évadra. A megvásárolt bérletek az évad bemutató előadásaira, az elmúlt évadok sikeres, felújított előadásaira és a vendégprodukciókra egyaránt érvényesek.

Hegymegi Máté rendezésében készül a Woyzeck a Szkénében

A STAFÉTA program keretében mutatják be Georg Büchner drámáját szeptember 22-én Major Erik és Tóth Zsófia egyetemi hallgatók főszereplésével.

Rekordlátogatottsággal zárt a Katona – Két új taggal bővül a társulat

Ősztől Bányai Kelemen Barna és Vizi Dávid is csatlakozik a társulathoz.

“Kárált a fejemben a háromfejű sárkány” – Interjú Gábor Sára dramaturghallgatóval

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén dramaturg osztály is végez. Ismerjék meg Jákfalvi Magdolna, Upor László és Kárpáti Péter tanítványait, harmadikként Gábor Sárát.

“A lényeg valóban az ötlet” avagy milyen lesz 2018-ban a STAFÉTA?

Kíváncsiak voltunk, hogyan, milyen előadásokkal készülnek a közönségnek 2018-ban a nyertes alkotók.

Fókák, papagájok, macskák – Új műsorral készül a Nagycirkusz

A különleges állatszámok mellett vízicirkuszi elemek és levegőszámok váltják egymást a folyamatosan átalakuló Atlantic Flight – Nagy cirkuszi utazás című műsor előadásain, amely április 7-től szeptember 9-ig látható a Fővárosi Nagycirkuszban.

Übü király – Főszerepben Kőszegi Ákos és Csapó Virág Kecskeméten

A 120 évvel ezelőtt írt, de máig fájdalmasan aktuális, abszurd művet Hegymegi Máté rendezte.

“Egyszerűen eszköztelen az ember a független közegben” – Interjú Hegymegi Mátéval

Hegymegi Máté, a harmadik STAFÉTA pályázat egyik nyertese, Woyzeck rendezésre készül.

Egyenes labirintus – Artisták, versek, Yonderboi és két színész Hegymegi Máté rendezésében

Artisták, versek, Yonderboi zenei mixe és két színész – felépül egy koherens világ, amelyben a színház és a cirkusz közelebb kerül egymáshoz.

Budapesten a cirkuszvilág legjobbjai – Fesztivál nyitja az újkori cirkuszművészet jubileumi évét

Az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóját Európában elsőként a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál köszönti, amelynek műsorán január 8. és 14. között a szakma legjobbjai versengenek a fesztivál díjaiért – hangsúlyozta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

STAFÉTA 2017 – Kihirdették az eredményeket

Idén ősszel harmadik alkalommal hirdette meg a Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkció lebonyolításában a STAFÉTA pályázatot.

Új bábszínház Újbudán – Bábos sorozatot indít a Manna és a B32

Manna Matiné címmel indít sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér és a Manna Produkció, melynek keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokat láthat a közönség az újbudai színházban.