“A történetünk mélyen szívbe markoló” – Már forog a Toxikoma

„Annyira élethű a környezet és annyira jól játszanak a színészek, hogy könnybe lábadt a szemem, miközben a jelenetek felvételét néztem” – mesélte Szabó Győző, az életének legnehezebb éveit feldolgozó Toxikoma című könyvből készült film forgatásán.

Kezdődik a Toxikoma forgatása – Szabó Győző szerepében Molnár Áron

A napokban kezdődik a Toxikoma című film forgatása, amely Szabó Győző azonos című regénye alapján, Herendi Gábor rendezésében készül.

Toxikoma – Film készül Szabó Győző önéletrajzi könyvéből

Herendi Gábor a Toxikomából, Szabó Győző önéletrajzi könyvéből készülő új filmje forgatását kezdi el nyáron.

1 milliárd forinttal támogatja a Filmalap Enyedi Ildikó új filmjét

Az európai koprodukcióban készülő Feleségem története gyártására 1 milliárd forint, a Nándorfehérvár hőseiről készülő Az utolsó bástya előkészítésére 156 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

Csernus Mariann, Ónodi Eszter és Rudolf Péter is Arany Medál-díjas

A díjat a közönség szavazatai alapján ítélik oda.

Gryllus Dorkával, Simon Kornéllal és Pokorny Liával érkezik tavasszal a VIASAT3 új sorozata

A 200 első randi után sem maradnak saját gyártású sorozat nélkül a VIASAT3 nézői. A La Carte formátumcímen már javában zajlanak a forgatási munkálatok, tavasszal pedig képernyőre kerül a mások mellett Rudolf Péter, Herendi Gábor és Divinyi Réka által jegyzett heti széria.

21 éve nem látott sikert ért el a Valami Amerika 3

Több mint 116.000 néző látta az első hétvégén Herendi Gábor új filmjét.

Valami Amerika 3 – Itt a legújabb előzetes!

Herendi Gábor filmje február 15-én kerül a hazai mozikba.

A Kincsem nyitja a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált

A Kincsem vetítésével nyílik meg csütörtökön este a 17. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a Laemmle’s Monica Film Centerben, ahol jelen lesz a film rendezője, Herendi Gábor is.

A kaliforniai filmfesztiválon nyert díjakat a Kincsem

Herendi Gábor Kincsem című alkotása a legjobb külföldi film, a legjobb operatőr, valamint a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte a KWine Country Nemzetközi Filmfesztiválon.

Mintegy 20 filmből választhat a magyar Oscar-nevező bizottság

Az elmúlt időszak rekordszámú magyar filmbemutatója miatt mintegy húsz alkotásból választhat idén a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Befejeződött a Valami Amerika 3 forgatása

A népszerű filmsorozat legújabb része február 15-én kerül a mozikba.

Hetedik alabárdos – Szeptemberben kerül a mozikba Vékes Csaba vígjátéka

A Valami Amerika széria és a Kincsem rendezőjének, Herendi Gábornak cége, a Skyfilm Production mutatja be szeptember 21-én a Filmalap Inkubátor Programjának első filmjét, a Hetedik alabárdost.

Már 400 ezer néző felett jár a Kincsem

Több mint három hónappal bemutatóját követően is jelentős az érdeklődés a Kincsem iránt: a film az elmúlt hétvégén átlépte a 400 ezer nézőt a mozikban.

A Kincsem lett a legjövedelmezőbb magyar film

Az alkotás bevétele már meghaladta a félmilliárd forintot.