B. Élthes Eszter: “Politikai gyámság alá helyezték a Bessenyei-díj bírálóbizottságát”

Bessenyei Ferenc özvegye visszavonta a Bessenyei-díj névhasználati jogát Hódmezővásárhely városától. B. Élthes Eszter a promenad.hu-nak elmondta: nem volt más lehetősége, mint a gálán bejelenteni a döntését, miután a helyi önkormányzat felülírta a bírálóbizottság döntését.

Dratsay Ákos és Berei Erzsébet kapta az idei Bessenyei-díjat

Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapta megosztva idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat az alföldi városban született, kétszeres Kossuth-díjas színművész nevét viselő művelődési központban vasárnap.

Várják a jelöléseket a Bessenyei-díjra

November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli.

November 1-ig várják a jelöléseket a Bessenyei-díjra

November 1-ig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra, amely a város híres szülötte, Bessenyei Ferenc nevét viseli.

Bérletet hirdettek Hódmezővásárhelyen – Koltai Róbert rendezése is érkezik

Két bérletsorozatban kínál színházi előadásokat ősszel kezdődő évadában a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, újdonságként a spirituális témák iránt érdeklődőknek is ajánlanak előadásokat.

Balázs Péter kapja a Bessenyei-díjat

Hódmezővásárhely önkormányzata 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az elismerést minden évben a magyar kultúra napjához kapcsolódóan adják át.

Várják a jelöléseket a Bessenyei-díjra

November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által 2008-ban alapított művészeti díjra.