“Az elsődleges célunk, hogy visszacsábítsuk a nézőket” – Barnák László nyilatkozott

Megújult arculattal, új szlogennel, előbérletezéssel, 15 premierrel és színházpedagógiai programokkal várja a nézőket a Szegedi Nemzeti Színház.

Színművész hallgatóknak hirdet castingot a szegedi színház

A tréninggel összekötött casting célja, hogy a szegedi színház gyakorlati helyet biztosítson a kiválasztott hallgató(k) számára.

Lukáts Andor és Alföldi Róbert is rendez Szegeden a következő évadban

Újra felfedezett klasszikusok és kortárs művek szerepelnek majd a Szegedi Nemzeti Színház következő évadának műsorán, az előbérletezés május 14-én kezdődik

Barnák László: “A terveket most gyakorlattá kell átültetni”

A Szegedi Nemzeti Színház leendő igazgatójával a Médiaműhely JGYPK készített videóinterjút.

Egy bizonyítás körvonalai – Horgas Ádám Szombathelyen rendez

Május 18-án mutatja be a Weöres Sándor Színház David Auburn: Egy bizonyítás körvonalai című darabját.

Gyüdi Sándor: “Nem a visszalépésem döntötte el a pályázatok sorsát”

A szegedi teátrum leköszönő főigazgatója számára az önkormányzat néhány tagjával folytatott beszélgetés után vált nyilvánvalóvá az esélytelensége. Gyüdi Sándort a szinhaz.blog.hu kérdezte.

“A művészi szándék és a közönség érdeklődése egybe is eshet” – Barnák László és Horgas Ádám válaszolt

Februárban új főigazgatót és művészeti vezetőt választottak a Szegedi Nemzeti Színház élére.

Egy halhatatlan szerelem története – Érdekességek a Szomorú vasárnap premierjéről

Március 28-án mutatta be a Madách Színház a Szomorú vasárnap című musicalt. Most a Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Sándor főszereplésével készült zenés előadás premier utáni pillanataiba is beleshetnek.

“A Szomorú vasárnap dramaturgiailag sem szokványos produkció” – Interjú Horgas Ádámmal

Március 29-én mutatták be a Madách Színházban Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Sándor főszereplésével Müller Péter Szomorú vasárnap című musicaljét.

Keszég László: „Ez egy cserbenhagyásos gázolás volt”

A Szegedi Nemzeti Színház leköszönő főrendezője szerint az igazgatóválasztás körüli események túl pragmatikusan zajlottak.

“A megfelelő kommunikáció az alap a jövőben” – Barnák László és Horgas Ádám írása

Egyhangúlag Barnák László színész-rendezőt választotta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a város közgyűlése.

Itt a Szomorú vasárnap musical trailere! – Premier a Madáchban

A Madách Színház március 29-én bemutatja Müller Péter Szomorú vasárnap című musicaljét. Bemutató: március 29!

Szeged: Közösen dönt az új évadtervről Barnák László és Gyüdi Sándor

Barnák László hivatalosan csak július 1-jétől veszi át a vezetést Gyüdi Sándortól a Szegedi Nemzeti Színház élén. Addig is folyik az egyeztetés a következő évadról – számolt be a Délmagyar.

Veszedelmes viszonyok Pécsett – Készül Horgas Ádám rendezése

A romantikus színmű bemutatóját december 1-jén tartják.

Pokorny Lia: “A megérzéseimre hallgatok”

Interaktív monodrámát mutatott be Pokorny Lia a Centrál Színházban Dolgok, amikért érdemes élni címmel. A színésznőt a Magyar Hírlap kérdezte.