Hogyan lesz a bohózat? – Sándor Erzsi írása

Szeptember 21-én mutatja be a Magyar Színház a Folytassa, Ciceró! – avagy Botrány a törvényszéken című “zenés szatirikus érzékiséget” 3 felvonásban, Horváth Illés rendezésében. Sándor Erzsia a darab próbáján járt.

A párkapcsolatokról őszintén Réti Adriennel és Baki Dániellel

Az ágy közös, a párna… avagy hányszor kell még elmondanom? című párkapcsolati vérkép bemutatója június 16-án lesz a Gólem Színházban.

Megtartották a Staféta díjátadóját – Villáminterjú a díjazottakkal

Megtartották a Staféta díjátadóját a Jurányiban, a díjazottakkal rövid körkérdéses interjút is olvashatnak.

Staféta Pályázat 2017 – Gazdára találtak a díjak

Február 21-én lezárult a szavazás a Budapest Főváros Önkormányzata által második alkalommal meghirdetett a 2017-es évben megvalósult Staféta Pályázat közönségdíjáért.

Földiek – Ismét diák-Oscarra jelöltek egy magyar filmet

A Mindenki februári diadala után újabb magyar kisfilm került Oscar-közelbe.

“A színházcsinálás párbeszéd” – Interjú Olasz Renátóval és Horváth János Antallal

Február 18-án került bemutatásra az Ódry Színpadon a Kitagadottak. Olasz Renátó rendezőt és Horváth János Antal dramaturgot a Jurányi Latte kérdezte.