Idők folyamán – 4 év után újra Budapesten a Feledi Project előadása

A Három Hollóban lesz látható ismét Feledi János első koreográfiája, melyet Az Órák című film inspirált.

Jogellenesen rúgták ki a kaposvári színészeket

Jogellenesen bocsátotta el négy színészét a kaposvári Csiky Gergely Színház, állapította meg a kaposvári munkaügyi bíróság, ám a művészek nem kerülhetnek vissza a teátrum állományába – számolt be a Népszava.

Új helyszínen a Feledi Project Psychéje

 

A Feledi János vezette Feledi Project Psyché című előadása egy év kihagyás után, 2017. november 10-én, új helyszínen, a Bethlen Téri Színházban látható újra.

Perlik a kaposvári színházat a nemrég elbocsátott színészek

Az egyenlő bánásmód-törvény megsértése miatt perlik a kaposvári Csiky Gergely Színházat a nemrég elbocsátott színészek, miután felvettek a helyükre négy, frissen végzett Vidnyánszky-tanítványt – számolt be a kapost.hu.

Horváth Zita és Tóth Géza kapta idén a Nagymama-díjat Kaposváron

A Molnár Piroska színművész által alapított elismeréssel minden évben egy vagy két kaposvári színészt jutalmaznak.