Júliusban indul a Zsámbéki Nyári Színház

A frissen felújított Zichy-kastély belső udvarán álló színpadra tervezik idén az előadások java részét, de lesz előadás a Romtemplom középkori falai előtt éppúgy mint, egyes – gasztronómiához köthető – produkciók esetében a város kedvelt éttermeinek szabadtéri területein.

Otthon.Budapest – Megjelent Nagy Dániel Viktor első videoklipje

Nagy Dániel Viktor és Hrutka Róbert közös videoklipet készített Otthon.Budapest címmel. Az alkotókkal szeptember 22-én, a Színházak Éjszakája 2018 alkalmával is találkozhatunk.

Kitalált világ – Für Anikó a Budavári Könyvünnepen ad koncertet

Az Örkény Színház színésznőjének koncertjét szeptember 2-án hallgathatják meg az érdeklődők a Budavári Könyvünnep szervezésében, a Szentháromság téren. Für Anikó estjén a két Hrutka-Bereményi lemez mellett az ősszel megjelenő harmadik album dalai is felcsendülnek.

Udvaros Dorottya a MOMKultban ad koncertet

Majdnem valaki címmel ad koncertet Udvaros Dorottya szeptember 29-én a MOM Kulturális Központban.