Világot járt alkotócsapat előadását mutatja be a kolozsvári színház

Május 11-én mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Zsoldosok – Corneliu Seghedi gyöngéd érintése című előadást Ioana Păun rendezésében.

Las Meninas – Velázquez festménye elevenedik a kolozsvári színpadon

Március 29-én a színházi világnapot is megünnepelve mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Las Meninas című előadást, Andrei Măjeri rendezésében. A produkció a kolozsvári színház 2017-ben fiatal rendezők számára meghirdetett pályázatának egyik kiválasztott projektjeként valósul meg, az előadások bemutatása tovább folytatódik az idei évadban.

Nőnapi kedvezményt ad a kolozsvári színház A velencei kalmárra

Március 8-a, a nemzetközi nőnap alkalmából kedvezményt hirdet a kolozsvári színház. A március 8-án, pénteken este 7 órától, a nagyteremben műsorra tűzött A velencei kalmár című előadásra a hölgyek fél áron vásárolhatnak jegyet.

Művészeti díjátadó a kolozsvári színházban

A december 27-én megtartott évzáró társulati gyűlésen került sor a 2016/17-es évad művészeti díjak átadására a kolozsvári színházban.

Újra műsoron az Angyalok Amerikában Kolozsváron

A kolozsvári színház a 2018/19-es évadban újra műsorra tűzi Tony Kushner Angyalok Amerikában I-II. című darabját. A kétestés előadás október 20-án és 21-én 18 órai kezdettel látható a Stúdióban.

POSZT 2018 – Itt a gála-tárlat

Június 17-én, vasárnap ért véget a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó.

POSZT 2018 – Ők a díjazottak!

Véget ért a XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó, a szombati gálaesten kiosztották a díjakat. A szakmai zsűri szerint a kolozsvári Rosmersholm lett a legjobb előadás, a legjobb rendezés díját Székely Kriszta kapta.

Úrhatnám polgár – Az évad utolsó bemutatója Kolozsváron

A 2017/2018-as évad utolsó bemutatójára készül a kolozsvári színház. Mihai Măniuțiu rendezésében Molière klasszikus komédiáját, az Úrhatnám polgárt viszik színre, a premier június 10-én lesz.

Vakok – Maeterlinck, Beckett, Hajas, Pilinszky és Pasolini szövegei egy előadásban

A fiatal rendezőket bemutató sorozat keretében Botond Nagy, sepsiszentgyörgyi születésű rendező a Vakok című előadást viszi színre a kolozsvári színházban.

Rosmersholm – Ibsen-dráma bemutatójára készül a kolozsvári magyar színház

Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájának a bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A március 24-i premiert meghirdető hétfői sajtótájékoztató előtt rendhagyó módon be is mutattak egy félórás részletet a darabból az újságíróknak.