Találatok

Szűcs Nelli - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Nemcsak a Nemzeti Színház művésze, máig tagja a harminc éve Beregszászon alapított teátrumnak. Szűcs Nellivel Ozsda Erika beszélgetett a Nemzeti Magazinban.
Terzopulosz_Suzuki_eorifoto-42
Aligha kell hosszasan keresni a harmincéves háborúról szóló darab aktualitását, már csak ezért is izgalmas színházi eseménynek ígérkezik a görög Theodórosz Therzopulosz új bemutatója, a Kurázsi mama és gyermekei.
Kutszegi Csaba
A 10. Színházi Olimpia sokszínű programjában a színház különleges műfaja, a tánc is helyet kapott. Kutszegi Csaba tánckritikust kérdeztük arról, hogyan látta a programsorozat táncelőadásait.
Vidnyánszky Attila - fotó: 4K Media Studio
Vidnyánszky Attilát a Szcenárium szerkesztői a nemzetközi Madách-projekt Tragédia-előadásáról kérdezték.
Bank_eorifoto-3940
A Szcenárium szerkesztőinek kérdéseire a 10. MITEM szakmai vendégei – Oana Bors, Aleksander Sekulov, Vida Ognjenović, Emiliia Dementsova, Tarlan Rasulov, Mattia Sebastian Giorgetti – válaszoltak.
Terzopulosz_interju_eorifoto-1082
A Színházi Olimpia alapítója, Teodórosz Terzopulosz jelenleg is Budapesten próbál, a Nemzeti Színház társulatával mutatja be a Kurázsi mama és gyermekei című darabot. A Magyarországon megvalósult 10. Színházi Olimpiáról, a tradíciókhoz és a közönséghez való viszonyáról, valamint a készülő darabról is beszélgettünk.
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720)
A Nemzeti Színház szakmai folyóiratának, a Szcenáriumnak két szerkesztőjét, Pálfi Ágnest és Szász Zsoltot kérdeztük arról, hogy értékelik a világraszóló programsorozatot.
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (37)
Komoly szakmai sikerrel zárult a Magyarország által idén megrendezett 10. Színházi Olimpia. A grandiózus vállalásokról, és határon átívelő fesztiválok kulisszatitkairól Eöri-Szabó Zsoltot, a Nemzeti Színház fotográfusát és Kornya Istvánt, a Nemzeti Magazin főszerkesztőjét kérdeztük.
Lengyel Emese (forrás: Lengyel Emese)
Lengyel Emese az olimpia három hónapja alatt több produkció alkotóival készített interjút, számos előadást látott. Élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük őt. 
Bartha Boróka (forrás: Bartha Boróka)
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház olimpiai szereplésekről Bartha Boróka színésznő osztotta meg velünk élményeit.
Avtandil Varsimashvili – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A revizor rendezője, a georgiai Avtandil Varszimasvili igazi Gogol-specialista, akivel a magyar színészekhez fűződő viszonyáról is beszélgettünk.
Szűcs Nelli - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész az egyik legsokoldalúbb színművésznő hazánkban. Az alábbi interjúban szó esik a nagy sikerrel játszott Fedák Sári-önálló estjéről, Beregszászról, és persze az idei évadról.
Benedek Miklós – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Kossuth-díjas színész, rendező, egyetemi docens már több mint ötven évet töltött el a pályán: az újonnan megválasztott Nemzet Színészével, Benedek Miklóssal Ozsda Erika beszélgetett.
Avtandil Varszimasvili - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia után egy Gogol-darabbal tért vissza a 10. MITEM-re Avtandil Varszimasvili, akivel a szerzőhöz fűződő viszonya mellett, sajátosan misztikus rendezői felfogásáról is beszélgettünk.
Sin Edina (forrás: Kárpátaljai Megyei Mafgyar Drámai Színház)
Októberben ünnepelte fennállásának harmincadik évét a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. A teátrum vezetőjével, Sin Edinával az elmúlt másfél év tapasztalatairól, nehézségekről és tervekről is beszélgettünk.
Jelenet az Oidipusz című előadásból - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Szophoklész Oidipusz király című drámáját a Jugoszláv Dráma Színház előadásában láthattuk a 10. MITEM-en. Vito Taufer rendezővel a Magyar Nemzet készített interjút. 
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Kulcsár Edit Ágotával, a 10. Színházi Olimpia és a MITEM kulturális főszervezőjével beszélgettünk az Olimpia szervezéséről, a programsorozat visszhangjáról és arról, hogy mely előadások ragadták meg.
Vidnyánszky Attila és Venczel Valentin - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A nemzetiségi alkotóműhelyek bemutatkozására alakult meg 2017-ben Újvidéken a Synergy World Theatre Festival, mely a 10. MITEM programjában is helyet kapott. Az alapító Venczel Valentinnal a Magyar Nemzet beszélgetett. 
Szűcs Nelli - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Szűcs Nelli a harmincéves beregszászi színház indulásáról és az általa alapított Fedák Sári-díjról is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában. 
Claude Mathieu - fotó: Stéphane Lavoué, coll. Comédie-Française
A Tartuffe-öt a Comédie-Française társulatának előadásában láthatta a budapesti közönség. Claude Mathieu-vel a Magyar Nemzet beszélgetett. 
Jelenet a Bánk bán című előadából - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. MITEM programjának több előadásában is találkozhatunk Szabó Sebestyén László Junior Prima díjas fiatal színművésszel, akivel ennek apropóján beszélgettünk.
Kis Domonkos Márk - fotó: Bertalan Ádám
A 10. évfordulóját ünnepelte 2023. június 21. és 25. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, amelyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg Nagymaroson. A jubileum kapcsán Kis Domonkos Márk igazgatóval a kezdetekről, az elmúlt tíz évről, a Olimpia jelentőségéről és a kultúrdiplomáciáról beszélgettünk.
Avtandil Varszimasvili - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Avtandil Varszimasvili grúz rendező a Gribojedov Színház társulatával mutatja be Gogol A köpönyeg című írásából készült előadást a 10. Madách Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A rendezővel az Origo készített interjút. 
Milada Horáková_fotó az előadás rendezőjéről
Október 11-én látható a 10. MITEM keretében a Kassai Állami Színház Hamlet című produkciója. Ondrej Šoth-tal, az előadás rendező-koreográfusával a bemutató apropóján beszélgettünk.
Vito Taufer
A MITEM keretében október 12-én látható a szlovén Vito Taufer rendezése, aki a belgrádi Jugoszláv Dráma Színház társulatával állította színpadra Szophoklész Oidipusz című drámáját. A rendezővel a darab mellett a szerb kultúráról és a szintetikus színházról is beszélgettünk.
Jon Fosse - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A világ legtöbbet játszott kortárs drámaírója, Jon Fosse, aki 2023-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat még 2014-ben járt Budapesten a MITEM vendégeként. A norvég alkotóval akkor magyar fordítója, Domsa Zsófia készített interjút.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.
Toót-Holló Tamás – fotó: Gálos Mihály Samu,
A 10. Színházi Olimpia három hónapja alatt napi rendszerességgel számolt be az eseménysorozat részleteiről a Mediaworks új kulturális divízója, a Kultúrnemzet is. A színházi fesztivál jelentőségéről, személyes élményeikről kérdeztük Toót-Holló Tamás írót és irodalomtörténészt, a divízió vezetőjét.
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Bakos-Kiss Gábor – fotó Luthár Kristóf
A Győri Nemzeti Színház a 10. Színházi Olimpia alatt nagyszabású nemzetközi fesztivált rendezett, emellett több eseménynek is helyet biztosítottak. Bakos-Kiss Gábor igazgatót kérdeztük a sokszínűségről és az abban rejlő lehetőségekről.
Béres Attila
A Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával, Béres Attilával beszélgettünk a teátrum Színházi Olimpián való részvételéről, a miskolci közönség értő szeméről és a 200. évforduló felelősségéről.
BakosKissGabor_DSC9476
A Színházi Olimpiához a Győri Nemzeti Színház egy jelentős rendezvénnyel kapcsolódott. Az ötletről, a szervezésről és a megvalósulásról kérdeztük Bakos-Kiss Gábort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját.
NagyCsongi_02
Technikai kihívások, de régi és új ismerősökkel való találkozások is tarkították a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Woyzeck előadását. A címszerepet játszó Nagy Csongor Zsolt osztotta meg élményeit. 
Benkő Nóra
A Városmajori Szabadtéri Színpad törekvései és profilja egybevágott a Színházi Olimpiával, szögezi le a programsorozatban két előadással részt vevő színházat vezető Benkő Nóra, aki a csatlakozás, a meghívott produkciók és a jövőre vonatkozó tanulságok kapcsán osztotta meg véleményét, tapasztalatait.
henrik-attila
Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, színész, rendező. A művészt az erdélyi magyar színház olimpiás szereplései kapcsán kérdeztük.
Berzsenyi Bellaagh Ádám_portré_web
A Budaörsi Latinovits Színház két produkciót látott vendégül a 10. Színházi Olimpia keretében. Berzsenyi Bellaagh Ádámot, a teátrum igazgatóját többek között az előadások fogadtatásáról és az olimpia hosszú távú hatásáról kérdeztük.
Rozgonyi-Kulcsár Viktória - forrás: Jurányi Ház
A 10. Színházi Olimpia égisze alatt rendezte meg a FÜGE a Jurányiban a CSET fesztivált, amelynek keretében a színházi előadások, a beszélgetések és a műhelyfoglalkozások társadalmi kontextusba helyezve dolgozták fel a család, benne pedig az egyén helyzetét, mozgásterét.
Heiner Goebbels - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Június 8-án és 9-én láthattuk a Tüskecsarnokban Heiner Goebbels rendezését, a Mindaz, ami történt és történhetne című előadást a 10. Színházi Olimpia keretében, a MITEM fesztivál meghívására. A rendezővel Andor Éva készített interjút.
Pócza Zoltán – Fotó: Soós Lajos/MTI
A 10. Színházi Olimpia egyik különlegessége volt, hogy a kőszínházak mellett szabadtéri színházak is részt vettek a programsorozatban. Pócza Zoltánt, a Kőszegi Várszínház vezetőjét, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét kérdeztük az olimpiai részvételről.
marko-valentyik-anna-original-91556
A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábművészeti Világtalálkozó egyik közösségi eseményének, A szőlővirág ünnepének ötletgazdáival, Markó-Valentyik Annával és Markó Róberttel a kultura.hu készített interjút.
Gergye Rezső – fotó: Szendi Péter
A 10. Színházi Olimpia rendezvényeihez kapcsolódott a Dunántúli Színházi Fesztivál. Gergye Rezsőt, a Vasvári Játékszín vezetőjét, a fesztivál szakmai vezetőjét kérdeztük az eseménysorozatról, amely a régió közösségeinek szempontjából túlmutat az olimpián.
Regős János
Június 19. és 25. között Debrecenben rendezték meg az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr-színházi Fesztivált a 10. Színházi Olimpia keretében. Regős Jánossal, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökével arról beszélgettünk, hogyan értékeli a nagy sikerrel lezajlott találkozót.
palyi-janos-original-199487
Különleges fesztiválok, rangos vendégek, nagyszerű előadók, több mint háromszáz előadás – ezeket emeli ki Pályi János a 10. Színházi Olimpia bábszínházi programjából. Filip Gabriella interjúja.
Kiss-B. Atilla a Centenáriumi Gálakoncerten – Fotó: Juhász Éva
Méltóképpen emlékeztek meg az elmúlt 100 évről a centenáriumát ünneplő Operettszínházban: többek között részt vettek a 10. Színházi Olimpia programsorozatában is. Kiss-B. Atilla főigazgatóval Oláh Zsolt beszélgetett.
Vidnyánszky Attila - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia az idén a világ legjelentősebb színházi eseménye volt, ahol 400 társulat 7500 képviselője vendégeskedett Magyarországon. Az Origo Vidnyánszky Attilát kérdezte arról, hogy értékeli a lezajlott programsorozatot.
Mészáros Árpád III. Richárd szerepében
Shakespeare III. Richárdja pontosan rámutat a mindenkori hatalmi struktúrák felemelkedésére és bukására. Az Újvidéki Színháznak 10. Színházi Olimpián is bemutatott előadásáról a Kisvárdai Lapok kérdezte a címszereplő Mészáros Árpádot.
Vidnyanszky
Vidnyánszky Attilával a Magyar Hírlap készített interjút a 10. Színházi Olimpia látogatottságáról, hatásáról, produkcióiról és arról, milyen kortárs magyar drámáról álmodik a színházigazgató.
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (36)
A 10. Színházi Olimpia ünnepi záróeseményét a színház- és balettrajongók mellett a klasszikus zene szerelmesei is türelmetlenül várják, hiszen Bartók A csodálatos mandarin és Ravel Bolero című legendás szerzeményére készült táncművek kerülnek színpadra június 24-én.
Ertl Péter / Lakatos János
A táncprogramok szerepéről a 10. Színházi Olimpián Kutszegi Csaba Ertl Pétert, a Nemzeti Táncszínház igazgatóját kérdezte.
Bagány Márton | Fotó: Schwarczenberger-Ludván Gyöngyi
Bagány Mártont a Színház- és Filmművészeti Egyetem brand- és minőségmenedzsment igazgatóját a nemzetközi viszonylatban is egyedülálló Madách Projekt jelentőségéről kérdeztük.
Szarka Gábor
Szarka Gábort, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorát a 10. Színházi Olimpia keretében megszervezett Madách Projekt jelentőségéről kérdeztük. 
Tompa Gábor - forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház
A Tompa Gábor rendezte Prométheusz’22 című előadás a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjának részeként június 20-án 19 órától a budapesti Thália Színházban, június 22-én pedig a Gyulai Várszínház nyári fesztiválján lesz látható.
3 Testament_Shevchenko@Photo_Przemek_Kaczalko_018_small
A Lembergi Voszkreszennij Akadémiai Színház a 10. Színházi Olimpia részeként megvalósuló VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón lenyűgöző utcaszínházi előadást mutat be az esemény zárónapján. A társulat vezetője, Alla Fedorosina az Indexnek nyilatkozott.
Binder_Károly_Varga_Gábor
Bartók Béla A csodálatos mandarin és Maurice Ravel Bolero című műve különleges formában, zongorás átiratban hangzik el a 10. Színházi Olimpia záróeseményén, négy zongoraművész előadásában. Szatmári Róbert interjúja.
Záróesemény
A 10. Színházi Olimpia ünnepi záróeseményének koreográfusa, Michael Kropf a Magyar Nemzetnek adott interjújában a június 24-én látható produkciók mellett magyar kötődéseiről is beszélt.
Boros Misi és Bogányi Gergely
Bartók és Ravel művei szólalnak meg négy zongorával a 10. Színházi Olimpiát koronázó táncprodukcióban a Margitszigeti Színházban. Bogányi Gergelyt és Boros Misit kérdeztük.
Frenák Pál
Június 16-18. között immár harmadszor rendezi meg a FrenÁk Társulat Kápolnásnyéken a Cafe de la Danse Fesztivált. A fesztivál alapgondolatáról és a programról Frenák Pált kérdeztük.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.
Liszkai Tamás
Lengyel performerek, táncosok, színésznők és előadóművészek produkciói láthatók június 9. és 11. között az Artus Stúdió színpadán. Erről beszélgettünk Liszkai Tamással, a programsorozat hazai szervezéséért felelős Parastudio Egyesület elnökével.
2023_05_31__Hobo koncert és maszk_13
Földes László Hobo Kossuth-díjas zenész, énekes, színész a 10. Színházi Olimpia keretében még három alkalommal ad ingyenes utcai koncertet vidéki városokban. Interjúnkban Az utcazenész című előadóestjéről, az utcai koncertek hangulatáról és a könyvtárak fontosságáról is beszélt.
Twenty-thousand legues under the seas
A 10. Nemzetközi Színházi Olimpia Szent Iván éji zárórendezvényét az olaszországi Teatro Potlach alapító-igazgatója, Pino Di Buduo rendezi a Margitszigeten. P. Gulyás Márton Pino Di Buduóval készült életút-interjúja a Nemzeti Színház művészeti folyóiratában jelent meg.
szj
Szarvas Józseffel, a Nemzeti Színház színművészével 65. születésnapja alkalmából készített interjút az Origo, amelyben szó esett a június 22–24. között a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett viszáki Kultúrpajta Fesztiválról is.
Regős János
A legendás Szkéné Színház egykori művészeti vezetője 2023 márciusában töltötte be hetvenedik életévét. A vele készült életút-interjúnak azonban nemcsak ez a nevezetes évszám az apropója, hiszen Regős János rendezőként, szakíróként, fordítóként és a Szín-Játékos Szövetség elnökeként ma is aktív alakítója a magyar színházi életnek.
Jean Bellorini
A francia Théâtre National Populaire egy igazi kelet-európai történettel érkezik a MITEM-ra. Jean Bellorini társulata ezúttal Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című darabját mutatja be június 13-án.
Cirkulart 2022. Stupava. FOTO - Michal Svítok
Június 24-én mutatkozik be a szlovák Younák Cirkusz, amely egy különleges, sokféle művészeti formát ötvöző előadással várja majd a közönséget a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón, a 10. Színházi Olimpia keretében.
Szűcs Réka - forrás: Harlekin Bábszínház
Az egri Harlekin Bábszínház igazgatójával, Szűcs Rékával Klész Bea készített interjút: a beszélgetés – amelyben a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett programokról is szó lesz – június 1-jén 18 órától hallható.
net_o_Bros_eorifoto-8629
Május 23-án és 24-én láthattuk a Nemzeti Színház Színpadán a Bros című előadást a 10. Színházi Olimpia keretében, a MITEM fesztivál meghívására. A darab rendezőjével, Romeo Castelluccival a Magyar Nemzet készített interjút.
Homonnay Zsolt - forrás: Gradus Művészügynökség
Június 3. és 11. között különleges fesztivált rendez a Budapesti Operettszínház a 10. Színházi Olimpia eseménysorozatához kapcsolódóan, hiszen a közönség több különböző előadásban is láthatja majd a Csárdáskirálynőt. Homonnay Zsoltot kérdeztük.
Emiliia Dementsova
Író, a TheatreTimes.com színikritikusa, szerkesztő és előadó. Csak néhány titulus Emiliia Dementsova gazdag, szakmai életéből. A kritikus jelenleg Izraelben él, onnan osztotta meg velünk tapasztalatait a Színházi Olimpia kapcsán.
Silva (Die Csardasfürstin) credit: Martynas Aleksa
A Csárdáskirálynő az operett műfajának kvintesszenciája. A Színházi Olimpia égisze alatt a Budapesti Operettszínház saját produkciója mellett francia és litván társulatok mutatják meg, mit jelent számukra Kálmán Imre klasszikusa.
Feher_Ferenc_The_Station_JGy_269_
A veszprémi a TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztiválon, a 10. Színházi Olimpia részeként eljátszották Fehér Ferenc sepsiszentgyörgyi M Studiónak készített, Lift című előadását. A koreográfussal beszélgettünk.
Csiksomlyói Passió - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia kiemelt produkciójaként május 26-án este a Szent István-bazilika előtt látható a Csíksomlyói passió ingyenes szabadtéri előadása. A Jézus szerepét alakító Berettyán Nándor a Karinthy Színház művészeti vezetőjeként a teátrum Történetmesélő Fesztiváljáról is mesélt a Kultúra.hu-nak.
Berettyán Nándor - forrás: Nemzeti Színház
Május 26-án 20 órakor a 10. Színházi Olimpia keretében ingyenesen láthatjuk a Szent István-bazilika előtti téren a Csíksomlyói passiót. Interjúnkban a Jézust alakító Berettyán Nándorral beszélgettünk arról, hogy mit adott neki a szerep, és miben látja az előadás sikerességét.
Forrás: 4K Media Studio
Savas Patsalidis görög professzor 14 színházkritikai és színházelméleti szakkönyv szerzője, jelenleg a Critical Stage, Kritikusok Nemzetközi Szövetség online platformjának főszerkesztője. Egy hetet töltött a 10. Színházi Olimpián. Erről is beszélgettünk.
Slava Polunin
A MITEM meghívására június 16–18. között öt alkalommal látható a Nemzeti Színházban a Színházi Olimpia részeként Slava Polunin legendás SnowShow című projektje. Az előadás három évtizedes sikeréről az Origo beszélgetett a társulat vezetőjével.
Romeo Castellucci - fotó: Luca Del Pia
Romeo Castellucci Bros című előadása május 23-24-én látható a MITEM részeként a Színházi Olimpia programjában. Az olasz sztárrendezőt alkotói módszeréről és arról kérdeztük, mit tart a színház, az alkotók és a nézők társadalmi szerepéről.
Écsi Gyöngyi
Écsi Gyöngyi mesemondó, lelkész, aki a Színházi Olimpia kapcsán ajándékozta meg a debreceni közönséget a Magyar Nemzetnek adott interjút.
Grzegorz Bral - forrás: VéNégy Fesztivál
A Song of the Goat Színház egy premierrel, Szophoklész Antigonéjának rock-opera feldolgozásával érkezik a 10. Színházi Olimpiára. A társulat vezetője, Grzegorz Bral adott interjút.
Heiner Goebbels. Fotó: Haralf Hoffmann
Heiner Goebbels zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a Színházi Olimpián június 8-án és 9-én a Tüskecsarnokban. Május 26-án pedig A hiány esztétikája címmel tart prezentációt az Urániában.
Silviu Purcărete - foto sibfest.ro
A május 18-án és 19-én a budapesti Eiffel Műhelyházban megtekinthető A megesett hercegnő története című, rangos díjjakkal is elismert produkció az európai és japán kultúra közötti párbeszédhez alkot érdekfeszítő kommentárt. A világhírű román rendezővel, Silviu Purcăretevel beszélgettünk. 
Theodor Cristian Popescu
Theodor-Cristian Popescu román színház- és filmrendező a Színházi Olimpia keretében tartott workshopot az SZFE rendező szakos hallgatóinak. A művésszel Hegedűs Kata beszélgetett.
Bakota Árpád - forrás: Hajdú Bihari Napló / Czinege Melinda
Debrecenben a Vojtina Bábszínház vendégjátékaival indultak a Színházi Olimpia programjai, május 11-én pedig a Csokonai Színház fogadta első olimpiai résztvevőjét. Bakota Árpád, a debreceni társulat tagja a Magyar Nemzetnek adott interjút.
Elmārs Seņkovs - fotó: Ilja Szmirnov
Május 11-én a Budaörsi Latinovits Színházban lesz látható az észt-lett koprodukcióban készült Két garázs című előadás a 10. Színházi Olimpia keretében. Ennek kapcsán a Papageno kérdezte Elmārs Seņkovs rendezőt.
Simon McBurney – Fotó: Jorri Kristjánsson
A Complicité világhírű vándortársulat az Olga Tokarczuk regénye nyomán készült Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című darabot mutatja be a Színházi Olimpia ideje alatt. Az előadásról Simon McBurney rendező beszélt.
Varga Klári - fotó: Máthé András / Csokonai Színház
Idén a 10. Színházi Olimpiához kapcsolódva rendezik meg a debreceni Országos Színházi Találkozót. A fesztivál programjait ezúttal Varga Klári, a debreceni Csokonai Színház művésze ajánlja.
Mihalyi_Gabor_c_Csibi_Szilvia_Mupa_0U0B3879
A Magyar Állami Népi Együttes a TÁNCszínTÉR Fesztiválon a Naplegendával lépett fel. Mihályi Gábort Színházi Olimpia és a tánc kapcsolatáról kérdezte Kutszegi Csaba.
Csata Zsolt - forrás: GloriArt PR & Photography /RNR Művészeti Ügynökség
Május közepétől egy hónapon át több mint húsz magyarországi kőszínház vendégszerepel egy-egy ikonikus előadásával az idén a 10. Színházi Olimpia égisze alatt megvalósuló debreceni Országos Színházi Találkozón. A fesztivál jelentőségéről Csata Zsolt, a Csokonai Színház művésze beszélt.
Kozma András - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja fontos találkozásokról, a MITEM elevenségéről és arról is mesélt a Fideliónak, hogy mi kellett ahhoz, hogy a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója eljöjjön Budapestre.
Eugenio Barba / Fondazione Barba Varley
A színház öt kontinense – tények és legendák a színész materiális kultúrájáról című könyv társszerzőjével a Magyar Nemzet beszélgetett.
Jelenet a Caligula helytartója című előadásunkból (az előtérben Bodrogi Gyula) - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Horváth Lajos Ottóval beszélgettünk, aki márciusban vehette át a Magyarország Kiváló Művésze díjat és akit a Színházi Olimpia keretében a Csíksomlyói passió Pilátusaként láthatunk viszont.
Berekméri Katalin - fotó: Bereczky Sándor
A Színházi Olimpia keretében Az ördög próbája című előadást két alkalommal, május 4-én és 5-én este teltház előtt játssza a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a budaörsi Latinovits Színházban.
Gabriela Carrizo - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A belga Peeping Tom, Gabriela Carrizo és Franck Chartier 2000-ben alapított táncegyüttese három, tartalmilag összefüggő darabot mutatott be a Nemzeti Táncszínházban: Az eltűnt ajtót, Az elveszett szobát és A rejtett padlót. 
Berecz-András_fotó_Emmer-László-e1583473616523
Egy nép lelkének a legtisztább és legmélyebb tükre a mese – vallja Berecz András. A Nemzeti Színház társulatának tagja, a Kossuth-díjas ének- és mesemondó azt is elárulja, miért stand up ez a műfaj, de nem commedy.
297a5ab2e8634589b6d583c8259ff41c
A művészet támogatásáról, a mágikus realizmusról és a tragédia népszerűtlenségéről is beszélgettünk Aurora Canóval, a Mexikói Nemzeti Színház igazgatójával.
A sírás (A sejtés) r. Christoph Marthaler - forrás: Miskolci Nemzeti Színház
A Színházi Olimpiára meghívott A sírás (A sejtés) a marthaleri életművön belül még inkább a zeneiség irányába mozdul el, furcsamód épp az előadás alapjául szolgáló Dieter Roth szövegeknek köszönhetően. Orbán Eszter beszámolója.
Ertl Péter / Lakatos János
Idén a Színházi Olimpiához csatlakozva, Olaszország és Izrael különleges táncegyütteseivel és ismert magyar alkotókkal várják a közönséget a Budapest Táncfesztiválra április 27. és május 6. között. Ertl Péter adott interjút.
Hégli Dušan
Hégli Dušan 1999 óta a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője. Az európai hírű együttes a Hagyományok Háza TÁNCszínTÉR Fesztiválján április 20-án a Hontalanítás című előadással lépett fel.
Rozgonyi-Kulcsár Viktória - forrás: Jurányi Ház
A Színházi Olimpia keretében május 2-21. között zajlik a Jurányi Inkubátorházban a CSET Feszt, amely a család, egyén, társadalom szavakat rejti magában. Erről beszélgettünk Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával.
Rozgonyi-Kulcsár Viktória - forrás: Jurányi Ház
A család, az egyén és a társadalom viszonyáról szóló színházi fesztivállal csatlakozik a 10. Színházi Olimpiához a Jurányi Inkubátorház. Az eseménysorozatról a Jurányi és a FÜGE Produkció alapítójával, intézményvezetőjével, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával beszélgettünk.
Alessandro_Serra_credit_Fiorenzo_Niccoli
Mi a színház ma? Milyen esélye lehet a magyar és a szárd nyelvnek? Hogyan lát egy fotográfus a színházban? – erről is kérdeztük az olasz Alessandro Serrát. A világjáró rendező a Színházi Olimpia keretében zajló MITEM-re Shakespeare A viharjának sajátos értelmezését hozza április 29-én és 30-án a Teatro Stabile di Torino – Teatro Nazionale társulatával.
Alessandro Serra - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Alessandro Serra és társulata a Színházi Olimpia keretében Shakespeare A vihar című művét viszi a Nemzeti Színház színpadára április 29-30-án. Az olasz rendezővel magyar élményeiről, a darabról és a színház szerepéről is beszélgettünk.
Alessandro_Serra_credit_Fiorenzo_Niccoli
Nagy érdeklődéssel várjuk Színházi Olimpia keretében megvalósuló MITEM-en Alessandro Serra újabb Shakespeare-rendezését, A vihart, mely a 2022 tavaszán bemutatott előadás alább közölt ismertetője alapján igazán különleges élménynek ígérkezik.
Aurora Cano
Aurora Canóval, a Mexikói Nemzeti Színház társulatának művészeti igazgatójával a Magyar Nemzet készített interjút a társulat olimpiai szerepléséről, a kortárs színház problémáiról és szerepvállalásáról.
Avtandil Varsimashvili credit Eöri Szabó Zsolt
Nemrég egy Brecht-darabbal mutatkozott be a Nemzeti Színházban, április 26-27-én pedig Shakespeare két klasszikusával érkezik a 10. Színházi Olimpiára Avtandil Varszimasvili díjnyertes grúz rendező, akivel a színházcsinálás mellett arról is beszélgettünk, hogy mi egy rendező legfőbb erénye.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Kulcsár Edit Ágotával, a MITEM és a Színházi Olimpia főszervezőjével Helyes Georgona készített interjút az ART is Business felületén. 
Kellerné Egresi Zsuzsanna - forrás: VEB2023
A 10. Színházi Olimpiához is kapcsolódó Lélektől lélekig fesztivál keretében április 20-23. között Veszprémbe várják mindazokat, akik szeretnék megtudni, miben rejlik a színház gyógyító ereje.
Bolonyai Gábor - fotó: Stefano Marigliani
A 10. Színházi Olimpia keretében több görög dráma kortárs adaptációját is láthatjuk majd, igen különböző megközelítésekben. Bolonyai Gábor habilitált egyetemi docenssel, az ELTE Ókortudományi Intézetének igazgatójával beszélgettünk többek között a műfaj ókori gyökereiről és a görög színházról.
Mihalyi_Gabor_c_Csibi_Szilvia_Mupa_0U0B3879
A Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes TÁNCszínTÉR fesztiválján április 20-23. között négy neves európai együttes lép fel. A közönségvonzó előadásokról Mihályi Gábort kérdeztük. 
Gabriela Carrizo - fotó: Virginia Rota
A Peeping Tom alkotóközösség 2018 után tér vissza Budapestre, a 10. Színházi Olimpia keretében hozzák el a Triptichont. Az április 20-án és 21-én látható előadásról Gabriela Carrizo koreográfus-rendezőt, a Peeping Tom alapítóját kérdeztük.
Theodórosz Terzopulosz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Magyarországon rendezett olimpia üzenete az, hogy az emberek nem magányos szigetek, hidakat kell építeni, hogy eljussanak egymáshoz, a különböző hagyományokhoz, kultúrákhoz. Theodórosz Terzopoulosszal, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnökével az Origo készített interjút.
A Színházi Olimpia hivatalos megnyitója - fotó: 4K Media Studio
Április 15-én hivatalosan is kezdetét vette a 10. Színházi Olimpia. Vidnyánszky Attila, az eseménysorozat művészeti vezetője erről is beszélt a Mandinernek adott interjújában. 
Visky András - fotó: Valuska Gábor
A Színházi Olimpia részeként április 12-én mutatják be először a Müpában a Tragœdia Temporis I. című operát, mely Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye alapján készült. A mű részleteiről Visky Andrást kérdeztük.
Vidnyánszky Attila
Az InfoRádiónak nyilatkozott Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház aktuális műsorterve mellett a hamarosan kezdődő 10. Színházi Olimpiával kapcsolatos feladatokról is beszélt.
visuelmobydick
A 10. Színházi Olimpia keretén belül több olyan fesztivál is megrendezésre kerül, amelynek fókuszában a gyerekek és az ifjúság áll. Kolibri Színház igazgatóját, Novák Jánost, valamint Gyevi-Bíró Eszter színházi nevelési koordinátort kérdeztük. 
Slava Polunin
Június 16–18. között öt alkalommal is láthatjuk a Színházi Olimpia részeként Slava Polunin legendás társulatának SnowShow című előadását. A művésszel a három évtizede hatalmas sikerrel játszott darab kapcsán beszélgettünk. 
Vidnyánszky Attila - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A világszínház legnagyobb rendezőinek az előadásai jönnek áprilistól egészen szeptemberig Magyarországra a 10. Színházi Olimpia keretében. Vidnyánszky Attilát az Origó kérdezte.
gemza2-1-1024x576
A debreceni Csokonai Színház részt vesz a 10. Színházi Olimpián is, többek között az Országos Színházi Szemlével. Gemza Péter a saját és a színház jövőbeli terveiről is beszélt a Kultúra.hu-nak.
Declan Donnellan és Nick Ormerod - fotó: Johan Persson
Mitől aktuális a barokk spanyol dráma klasszikusa? Mi a különbség a film és a színház között? Miben rejlik a színházi olimpia sajátossága – ezekről is kérdeztük a MITEM-re Madridból érkező Az élet álom című előadás brit alkotóit.
Valerij Fokin a REX című előadás próbáján - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának tagjával a REX című, március 10-én debütáló előadás kapcsán a világszövetség illúziójáról, a jelen háború tragédiájáról és a magyar színészekkel való közös munkáról beszélgettünk.
Rusz Milán
A magyarországi bolgár, görög, német, roma, szerb, horvát és szlovák nemzetiségek előadásai láthatók március 19. és 27. között a Nemzeti Színházban. 
Két figura a Szépen zengő pelikánmadárból - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Szász Zsolt bábművészt Mohácsi Szilvia kérdezte.
Asbóth Anikó - forrás: Vojtina Bánszínház
Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke arra számít, hogy a 10. Színházi Olimpia hozzájárulhat ahhoz, hogy bábművészeti értékeinkről többet tudjon meg a világ. 
Rátóti Zoltán / Eöri Szabó Zsolt
A MITEM részeként létrejövő Madách Projekt kapcsán az SZFE rektorával, Rátóti Zoltánnal valamint a rendezvénysorozat koordinátoraival beszélgettünk.
Béres Attila
Az alapításának bicentenáriumát ünneplő Miskolci Nemzeti Színház a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Schauspielhaus Zürich előadásait hívta meg a Színházi Olimpia keretében. A fesztiválról és az ünnepi évadról a Nemzeti Magazin kérdezte Béres Attila igazgatót.
Ács Eszter, Bordás Roland, Barta Ágnes - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Nemzeti Színház február 8-án mutatja be a Molière Don Juanját Aleksandar Popovski rendezésében. A címszereplő Bordás Roland és Rácz József adott interjút.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Több mint 30 ország mintegy 200 társulata érkezik hazánkba a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében. A programsorozat főszervezőjével, Kulcsár Edittel dramaturggal beszélgettünk.
Theodórosz Terzopulosz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Az emlékezés a közös gondolat – mondja a 2023-as magyarországi Színházi Olimpia sokszínű programjáról Theodórosz Terzopulosz görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpia egyik alapítója.
Vidnyánszky Attila - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Vidnyánszky Attila a 2023-as Nemzetközi Színházi Olimpia művészeti vezetőjeként azt reméli: az egész színházi szakma közös ünnepe lesz ez a világszínházi esemény.
Anatolij Vasziljev / Schumy Csaba
„A színház élő és mozgásban lévő művészet” címmel tartott workshopot a MITEM idején a világszínház nagyhatású rendezője és pedagógusa, Anatolij Vasziljev.
Valerij Fokin - forrás: Nemzeti Színház
Valerij Fokint orosz rendezőt a Színházi Olimpiáról kérdezte Kozma András a Szcenárium című kiadványban. 
Theodórosz Terzopulosz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Csak a rítus begyakorlásával férkőzhetünk közelebb az antik tragédiához – mondja Theodórosz Terzopulosz, a Bakkhánsnők című Euripidész-tragédia görög rendezője. De vajon mennyire hangolja át eredeti elképzeléseit a szomszédunkban kitört háború?
Tadashi Suzuki
Tadashi Suzuki világhírű rendezőt elsősorban az általa kidolgozott Suzuki-módszer tette híressé. A 2019-ben készült interjúban Suzuki megosztja velünk a színházi világ és az alkotók helyzetével kapcsolatos gondolatait.