Emléket állítanak a 200 éves fehérvári színjátszásnak

A Pelikán Udvar kapujának és bejárójának teljes felújításával állítanak emléket a kétszáz éves székesfehérvári színjátszásnak, a közadakozásból elvégzendő munkálatokkal tavasszal végeznek.

Jászai Mari (A megkoszorúzott) – Monodráma Szatmárnémetiben

Január 21-én, vasárnap 17 órai kezdettel a Magyar Kultúra Hete hete programjában kerül sor a Jászai Mari (A megkoszorúzott) című előadás premierjére, amelyet a Harag György Társulat az Ady Endre Társasággal együttműködésben hozott létre.

A nőnek a színpadon szépnek kell lennie? – Gajdó Tamás írásából

A szépségideál változása a magyar színházban Laborfalvi Rózától Fedák Sáriig. A színháztörténész írása a Színház folyóiratban jelent meg.

Jászai Mari-emléknap 2017 – Ászáron emlékeztek

Ászár híres szülötte, Jászai Mari, az egyik legnagyobb magyar színésznő 1850. február 24-én született. Ebből az alkalomból szülőházánál tartottak ünnepséget, ahol Jászai Mari-díjas színművészek olvastak fel.

Kripli Mari – Mácsai Pál ajánlója Lázár Kati előadása elé

Az Örkény István Színház stúdiójában látható az Orlai Produkció Kripli Mari c. előadása, Lázár Kati Jászai estje.

Volt bonviván, vándorművész, olimpikon – 130 éve született Kertész Mihály, a Casablanca rendezője

130 éve, 1886. december 24-én született Budapesten Kertész Mihály (Michael Curtiz) Oscar-díjas filmrendező, minden idők egyik legromantikusabb alkotása, a Casablanca rendezője.