Vidnyánszky Attila kapta Ferencváros József Attila-díját

Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át Ferencváros József Attila-díját a Gát utcai József Attila Emlékhelyen csütörtökön, a magyar költészet napján Bácskai Jánostól, a IX. kerület polgármesterétől.

Így szerettek ők – József Attila és Vágó Márta története az Átriumban

December 10-án az Átriumban látható a felolvasószínházi sorozat következő része Fehér Balázs Benő és Döbrösi Laura közreműködésével.

“Félextázisban szeretek alkotni és játszani” – Interjú Vecsei H. Miklóssal

Vecsei H. Miklóssal Bóta Gábor készített interjút.

Így szerettek ők – Fehér Balázs Benő és Scherer Péter a két utolsó májusi előadásban

Az Átrium október óta ad otthont a Réczei Tamás író-rendező által eredetileg Szegeden, a REÖK-ben létrehozott Így szerettek ők felolvasószínházi sorozatnak, májusban pedig a sorozat legnépszerűbb, teltházas előadásai újra műsorra kerülnek.

Jordán Tamás is versvonattal utazik Balatonszárszóra

József Attila halálának 80. évfordulója alkalmából “versvonat” indul december 3-án Budapestről Balatonszárszóra; a vonatút során neves művészek tisztelegnek a költő munkássága előtt.

“Nehéz időszakon vagyok túl” – Vecsei Miklós József Attila-estre készül

Nem akar versenyezni a legendás elődök interpretációival, inkább a kevésbé ismert oldaláról mutatná meg József Attilát a Vígszínház önálló estre készülő színésze. Vecsei Miklóst a HVG kérdezte.

Dalköltők és költői dalok – Arany, Petőfi és József Attila “dalszövegei” a PIM-ben

Költőfejedelmek dalaiból álló koncertet ad mások mellett Ferenczi György, a Nana Vortex és Dresch Mihály a PIM udvarán július 8-án.

Mi vár jövőre a Vígben? – Rudolf Péter, Eszenyi Enikő, ifj. Vidnyánszky Attila is rendez

Május 1-jén délután, a Vígszínház születésnapján hirdette ki Eszenyi Enikő igazgató a színház 122. évadának bemutatóit.