Monodráma, tánc, ifjúsági és zenés – 11 független előadás vendégeskedik Szegeden

Sokszínű színházi kínálattal várja a nézőket idén tavasszal is a MASZK Egyesület: összesen tizenegy produkció kerül színre a Régi Zsinagógában májusban.

Rezonancia 451 – Tánckoncertet tart a Duna Táncműhely és a Fugato Orchestra

A kulturális apokalipszis utáni világba visz a Duna Táncműhely és a Fugato Orchestra közös bemutatója a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon október 16-án a Várkert Bazárban.

Kortárs balett és népi táncos produkciók is szerepelnek a keszthelyi Táncpanorámán

A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ szervezésében rendezik meg szeptember 13. és 15. között a keszthelyi Táncpanorámát: a rendezvény keretében 6 programmal várják a közönséget a Balaton fővárosában.

Véget ért a 28. THEALTER – Ők a díjazottak

A fesztivál zárónapján a korábbi években megszokott Közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a THEALTER önkéntesei is díjazták a kedvenc produkciójukat. Idén három Különdíjat is odaítélt a fesztivál, valamint meglepetéssel köszöntötték az 5, 10, 20 és 25 éve a fesztivál szervezésében, illetve lebonyolításában résztvevő önkénteseket és stábtagokat is.

15 éves a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

Egy tánctalálkozó, ahol a kortárs mozgásforma és az autentikus néptánc jól megfér egymás mellett, ahol a hagyomány és a modern összeolvad, hogy ezzel egy izgalmas egyveleget hozzon létre.

Kaszás Attilára emlékeznek Komáromban

A Duna Művészegyüttes összeállítása szeptember 10-én 19 órától kezdődik a Komáromi Jókai Színházban.

Bartók Tánctriptichon az Operában Frenák, Seregi és Juhász koreográfiáival

A fából faragott királyfi százéves évfordulója alkalmából három egyfelvonásost mutat be május 28-án a Magyar Nemzeti Balett az Operaházban.