25. éves a S.Ö.R. – Kálloy Molnár Péter, Gáspár András és Kálid Artúr összjátéka

Fantasztikus közönségsikerrel, csapolt sörrel és születésnapi tortával ünnepelték a S.Ö.R. Shakespeare Összes Rövidítve előadás színészei, hogy 25 éve állították először színpadra a Nem Komplett Shakespeare Műveket.

Kamaraopera-napokat is rendez az Esztergomi Várszínház

A Csíksomlyói Passió és a Zenta, 1697. című rockopera látható nyáron a bazilika előtt felállított nagyszínpadon – jelentette be Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója.

Improvizációból jeles – Kálloy Molnár Péter és Hrutka Róbert volt a Bencs Villa vendége

Nem mindennapi esten vehettek részt azok, akik május 14-én ellátogattak a Bencs Villába. Kálloy Molnár Péter és zenésztársa Hrutka Róbert egyedi, improvizatív előadása magával ragadta a közönséget.

Börcsök Enikő első nagyszínpadi rendezésére készül Veszprémben

Öt nagyszínpadi bemutatóval várja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház a 2019/20-as évadban – jelentette be a színház igazgatója pénteken Veszprémben.

Varga Klári és Kálloy Molnár Péter lesz a karácsonyi Törzsasztal vendége

December 25-én látható a Törzsasztal kulturális talkshow 80. adása a Fix Tv-ben. Az ünnepi műsor vendégei: Varga Klári és Kálloy Molnár Péter színművészek. Kálloy betegsége után először látható a képernyőn.

Előadás közben lett rosszul Kálloy Molnár Péter

Vasárnap este, az Operettszínház Luxemburg grófja című előadása közben lett rosszul a színész, a két felvonás közötti szünetben jött érte a mentő, kórházba szállították.

Molnár Piroska és Csányi Sándor önálló estje is szerepel a Kultkikötő hétvégi műsorán

A 2018-as nyári évad második feléhez érkezett a Kultkikötő, a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja. A repertoár ezúttal is nagyon színes: a beszláni túszdrámát feldolgozó kamaraelőadástól Molnár Piroska zenés színházi estjén át az Experidance táncelőadásáig sokféle program megtalálható.

606. előadásához érkezett a S.Ö.R.

Könnyezve nevetős előadást csakis viccesen szokatlan fordulóponton érdemes ünnepelni. A Hatszín Teátrum és a Nem Komplett Shakespeare Művek így is tett: 606., jubileumi előadásához érkezett a S.Ö.R.!

Színpart – Idén nyáron Siófokra költözik a Játékszín

Június végén nyit a siófoki Színpart: koncertek, táncestek és különleges színházi előadások várják a közönséget a szabadtéri színpadon.

Fiatal rendezők és operaházi szólisták együttműködése a RingFeszten

Ősbemutatókkal, magyarországi premierekkel, ismeretterjesztő előadásokkal és egyéb különleges eseményekkel foglalja össze csaknem két hétbe tematikus évadát a Magyar Állami Operaház az Erkel Színház, az Ódry Színpad és a Kiscelli Múzeum tereiben.

Középpontban a nők! (és a férfiak) – Már kaphatók a jegyek a POSZT Fesztivál két új előadására

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó két frissen bejelentett előadására is elindult a jegyértékesítés. A Nemzeti Színház a Mária testamentumával, a Rózsavölgyi Szalon pedig a Valami csaj(ok)kal érkezik a fesztiválra: Pokorny Lia négy nő bőrébe bújva fest képet a szenvedélyről, Nagy Mari önálló estje pedig igazi költői vízió az őszinte anyai szeretetről.

Az ősember – Kálloy Molnár Péter stand-up estje Budakalászon
A Budakalászi Művelődési Ház újabb fantasztikus stand-up esttel várja a műfaj kedvelőit.
Összeszokott páros az Operettszínház színpadán – Interjú Kálloy Molnár Péterrel és Kálid Artúrral

Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr évfolyamtársak voltak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de barátságuk még előfelvételisként, a katonaság alatt kezdődött.

„A Luxemburg grófja a legviccesebb operett” – Premierre készülnek az Operettszínházban

November 4-én mutatják be a Budapesti Operettszínházban Lehár operettjét, a Luxemburg grófját. Az előadás kapcsán szervezett sajtótájékoztatón kiderült, igazi családi előadás készül, mely méltán viseli a legviccesebb jelzőt is.

A Rebecca musical felújítása is szerepel az Operettszínház téli kínálatában

A Budapesti Operettszínház novemberi és decemberi nagyszínpadi előadásai között operett premiert és koprodukcióban készült opera különlegességet is találnak, de fellép a teátrumban a Szentpétervári Zenés Komédia Színház egy történelmi témájú musicallel, visszatér a Rebecca című előadás, és egy nagyszabású musical gálával is készülnek.