Bezárnak a fővárosi fenntartású színházak

Bezárnak a fővárosi fenntartású mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak, ezt Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be csütörtökön, a koronavírussal kapcsolatos fővárosi intézkedésekről szóló sajtótájékoztatón.

Nem tárgyal az állam a fővárossal, ha nem Bán Teodórát nevezik ki a Szabad Tér Színház élére

Felfüggeszti a kormány a tárgyalásokat a budapesti színházak finanszírozásáról Karácsony Gergellyel, ha a Fővárosi Közgyűlés holnap nem a szakmai bizottság által támogatott Bán Teodórát, hanem a főpolgármester által javasolt Benkő Nórát bízza meg a Szabad Tér Színház igazgatói feladatainak ellátásával – számolt be az ATV.

A főpolgármester néhány színházat az állammal közösen üzemeltetne

A tavaly decemberben elfogadott új kulturális törvény értelmében az önkormányzatoknak választaniuk kell a saját, az állami és a vegyes működtetés között.

Felújítják a Merlin Színházat – Karácsony Gergely bejelentést tett

A Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában kap helyet a Budapest Galéria, és az idén elkezdődik a Merlin Színház korábbi, az utcában álló épületének felújítása – jelentette be a főpolgármester szerdán, a kultúra napján Budapesten, sajtótájékoztatón.

A főpolgármester szerint nyilvánosságra kell hozni a zaklató nevét

Karácsony Gergely a Hír Tv-nek nyilatkozott a Katona József Színházat érintő zaklatási botrány után.

Nyílt napot tart és kulisszatitkokkal vár a Spirit Színház

Szeptember 28-án nyílt nappal várja a Spirit Színház a nézőket, akiknek alkalma nyílik arra, hogy belessenek a kulisszák mögé a társulat tagjaival együtt.

152 lépés Auschwitz felé – Karácsony Gergely monodrámával mutakozik be a Spirit Színházban

Az auschwitzi haláltábor rettegett parancsnoka, Rudolf Höss emlékiratainak felhasználásából készül monodráma Nagy Márk rendezésében és Karácsony Gergely előadásában 152 lépés Auschwitz felé címmel. Az előadást augusztus 12-én mutatják be a Spirit Színházban.

Állandó társulattal folytatja a Spirit Színház

Perjés János alapító-művészigazgató először a színház életében társulatot épít, és még több kortárs és klasszikus, magyar és nemzetközi darab bemutatóját tűzte ki célul.

Caligula helytartója – Szász János rendezése a POSZT-on

2019. június 6-15. között rendezik meg a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozót. Sorozatunkban bemutatjuk a versenyprogramban szereplő előadásokat.

“Oroszországban nem könnyű az élet” – Bemutatta a Karamazov fivéreket a Spirit Színház

Március 26-án mutatták be a Karamazov fivéreket a Spirit Színházban a Nemzeti Színház fiatal, Kaposváron végzett színművészeinek közreműködésével. Mészáros Martin, Szép Domán és Karácsony Gergely a három testvért alakítja, édesapjukat pedig a színház alapító igazgatója, Perjés János jeleníti meg. A regény színpadi változata Nagy Márk rendező munkája.

Moliére kurzuson dolgoznak együtt az SZFE-s és a kaposvári hallgatók

Rendhagyó módon négy osztály közös vizsgájára készülnek a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatói.

Mi is az a Bánk-misszió? – Villáminterjú Hermányi Mariann és Kocsis Gábor színészhallgatókkal
„Meg kell éreztetni a diákokkal Katona József történetét” – ezzel a céllal jött létre a Kaposvári Egyetem harmadéves hallgatóinak Bánk-misszió című produkciója, amelyről a címszereplővel, Kocsis Gáborral és a Gertrudist alakító Hermányi Mariannal beszélgetett Rákász Judit.
Carmina Burana – Cserhalmi György színészosztályának bemutatója Budapesten

Február 1-jén mutatják be Cserhalmi György kaposvári harmadéves színművész osztályának mozgásszínházi előadását a Bethlen Téri Színházban.

Carmina Burana – Cserhalmi György színészosztálya a Nemzetiben lép fel

Január 17-én a Kaposvári Egyetem III. éves színművész hallgatóinak előadásában lesz látható a Carmina Burana a Nemzeti Színházban.