A félbeszakadt évad folytatásáról szól a következő szezon a Vörösmarty Színházban

A koronavírus-járvány miatt “félbetört” évad folytatásáról szól majd a következő szezon a székesfehérvári Vörösmarty Színházban az intézmény igazgatója szerint.

Online mesesorozatot forgat Kerkay Rita és Kricsár Kamill

A szemfülesek találkozhattak már a Vörösmarty Színház közösségi oldalán Nukával, a kis jegesmedvelánnyal, akit Kerkay Rita és Kricsár Kamill hívott életre, a zenei aláfestést pedig Matkó Tamás szolgáltatta.

A női egyenlőtlenség drámája – Mikve a Vörösmarty Színházban

Március 7-én a Pelikán Fészekben lépett színpadra a fehérvári társulat nyolc női tagja Telihay Péter rendezésében.

‘A szent balfék’ – Kerkay Rita rendezése a Pelikán Fészekben

Megtartották Székesfehérváron az Odaadó hívetek, Surik című előadás olvasópróbáját.

‘Szívügye a színház’ – Fehérvári színészek Vakler Lajos kötetében

A Penna Regia-díjas újságíró legújabb, Fehérvári beszélgetések 3. című kötetét mutatták be a Vörösmarty Társaság termében.

A Vágy nevű villamos a Vörösmarty Színházban – Főszerepben Tóth Ildikó

Az olvasópróbával megkezdődött a felkészülés A Vágy nevű villamos március 1-i bemutatójára a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában. Bagó Bertalan rendezése Tennessee Williams egyik legismertebb, legsikeresebb drámáján, A vágy villamosán alapul.

Az ember tragédiája 1. – A teljes fehérvári társulat szerepelésével készült darab

Madách Imre drámáját újragondolt változatban, a 200 éves magyar nyelvű színjátszás előtt tisztelegve mutatta be a társulat teljes közreműködésével december 1-jén a Vörösmarty Színház.

Négyen állítják színpadra Az ember tragédiáját Székesfehérváron

Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása.

Perelj, uram! – Premier az aradi vértanúk emléknapján Gáspár Sándorral

Magyarországi ősbemutatót tart a Vörösmarty Színház.

Perelj, uram! – Református lelkészt alakít Gáspár Sándor Székesfehérváron

Az olvasópróbával megkezdődött a felkészülés a Perelj, uram! október 6-i magyarországi ősbemutatójára. Szikora János a 2010-ben elhunyt fehérvári író, tanár és festőművész Sobor Antal történelmi drámáját állítja színpadra, Gáspár Sándorral a főszerepben.

Kafka a tengerparton – Európai ősbemutatóra készül a Vörösmarty Színház

A világhírű regény színpadi változatát Perczel Enikő és Keszthelyi Kinga fordításában Szikora János állítja színpadra, a magyarországi ősbemutatót április 7-én tartják a Nagyszínpadon.

“Szabó Magda története briliáns” – Villáminterjú Tasnádi Csabával és Varga Máriával a Régimódi történetről

Február 10-én mutatta be Szabó Magda Régimódi történet c. darabját a Vörösmarty Színház. A premier előtt az előadás rendezőjével, Tasnádi Csabával és a Rickl Máriát alakító Varga Máriával készült interjú.

Két előadással érkezik a Jurányiba a Vörösmarty Színház

A székesfehérvári Vörösmarty Színház két előadása is látható a Jurányi Házban január 31-én és február 1-jén. Georg Büchner Leonce és Lénáját Kovács D. Dániel, a kortárs norvég drámaíró, Jon Fosse átiratát, a Halál Thébábant pedig Horváth Csaba állította színpadra.

A hülyéje – Widder Kristóf rendezése vacsorával is vár Székesfehérváron

A Vörösmarty Színház nyári színházának új helyszíne vacsorázási lehetőséget is biztosít a nézőknek.

Európa, édes hazám – Ősbemutatót tartanak Székesfehérváron
Villáminterjú Szabó K. István rendezővel

Pénteken mutatja be a Vörösmarty Színház Tömöry Péter Európa, édes hazám c. darabját Szabó K. István rendezésében.