Orosz Ákos: “Végtelenül emberinek ismertem meg Kaszás Attilát”

Közel 20 évvel ezelőtt állt egy színpadon a Kaszás Attila-díjra jelölt Orosz Ákos a legendás színészikonnal, Kaszás Attilával.

Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték az idei Kaszás Attila-díjra

A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban az országos színházi évadnyitón.

Készül a Švejk a tatabányai színházban – Zenés komédia, egy kis tragédiával

Tapasztó Ernő rendezésében készül a Švejk a Tatabányai Jászai Mari Színházban. A premiert március 2-án tartják.

Budapesten is bemutatják a Macbethet Szikszai Rémusz rendezésében

Ősszel a Jászai Mari Színházban mutatták be, január végétől pedig a koprodukciós partner színházában, a Szkénében lesz látható Shakespeare drámája.

Mr. Sloane, egy család vágyainak beteljesítője – Interjú Dékány Barnabással és Király Attilával

Joe Orton fekete komédiája hosszú évek után most Parti Nagy Lajos friss fordításában, Guelmino Sándor rendezésében kerül újra magyar színpadra.

“A szeretetéhségről szól” – Interjú Bíró Krisztával a Mr. Sloane-ról

Négy, a vágyai beteljesüléséért végletekig küzdő, ezért bármire hajlandó emberről szól – rengeteg humorral – Joe Orton Mr. Sloane szórakozik című darabja, ami hosszú évek után Parti Nagy Lajos friss fordításában kerül újra hazai színpadra. A premiert január 11-én tartja az Orlai Produkciós Iroda a Jurányi Házban. Bíró Krisztával, a darab egyetlen – sajátos vonásokkal rendelkező – női szerepének megformálójával készült interjú.

Király Attila: “A társulat miatt szerződtem Tatabányára”

Király Attila a múlt évadban szerződött a tatabányai Jászai Mari Színházhoz. Az októberben bemutatott Macbeth kapcsán beszélgetett vele a Kútszéli stílus.

Macbeth – Főszerepben Nagypál Gábor és Danis Lídia Tatabányán

Szikszai Rémusszal először a Tartuffe című előadásban dolgozott együtt a Jászai társulata, majd a Kutyaharapással, Az imposztorral megint visszatért a rendező Tatabányára. Idén a Macbeth a Szkéné Színházzal koprodukcióban készült. 

Szikszai Rémusz rendezésében készül a Macbeth Tatabányán

William Shakespeare tragédiáját kezdte próbálni a Jászai Mari Színház, a bemutatót október 20-án tartják.

Stuart Mária – A címszerepben Danis Lídia Tatabányán

Április 19-én mutatja be a tatabányai Jászai Mari Színház Friedrich Schiller Stuart Mária című drámáját Forgács Péter rendezésében.

Középpontban a döntéseink felelőssége – A Terror Tatabányán Vidovszky György rendezésében

A Jászai Mari Színház 2018. február 24-én tartja Ferdinand von Schirach Terror című drámájának bemutatóját.

Terror – Ferdinand von Schirach darabját Vidovszky György rendezi Tatabányán

Január 17-én a Jászai Mari Színház társulata megtartotta Ferdinand von Schirach Terror című darabjának olvasópróbáját.

“A szerencse, a szakma talán el is kényeztetett” – Király Attila a tatabányai társulat tagja lett

Király Attila az idei évadtól a tatabányai társulatot erősíti színészként és koreográfusként.

Marilyn Monroe, Csehov és ’56-os dráma a Tesla Teátrum első teljes évadában

A Monroe-gyilkossággal, ’56-os szerelemmel és két mulatságos egyfelvonásos Csehov darabbal indítja első évadát a Tesla Teátrum.