Győri Balett – Elbúcsúzott Kiss János, szerdától Velekei László vezeti a társulatot

Átadta az “igazgatói iroda kulcsát” kedden Kiss János Velekei Lászlónak, aki szerdától öt éven át vezeti a Győri Balett társulatát.

Velekei László lesz a Győri Balett új igazgatója

Velekei László jelenlegi művészeti vezető lesz július 1-től a Győri Balett új igazgatója, miután a társulatot 29 éve vezető Kiss János megbízatása lejár és nem pályázott újra a pozícióra. Az új igazgató megbízólevelét szerdán adta át Győr polgármestere.

Könyvbemutatóval, kiállítással, előadásokkal ünnepel a 40 éves Győri Balett

A Magyar Művészeti Akadémia és a Győri Balett pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ünnepi rendezvénysorozat programját ismertetve Kiss János, a társulat igazgatója elmondta: október 30-án a győri Esterházy-palotában fotókiállítás nyílik a 40 éves társulatról.

40 éves a Győri Balett – Kiállítással, gálával és emlékkönyvvel is ünnepelnek

Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepli az idei évadban a Győri Balett, amelynek három új bemutatója is lesz – mondta a társulat igazgatója csütörtökön az évadnyitó társulati ülésen.

Kiss János: “Semmi értelme egymásnak adni a díjakat”

A Győri Balett alapítása és elmúlt 40 éve egyaránt sikertörténet. Kiss János Kossuth-díjas táncművész-igazgatót a Magyar Nemzet kérdezte

Szabadtéri eseményekkel is vár a 15. Magyar Táncfesztivál Győrben

Június 17. és 22. között 15. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált, június 18. és 20. között pedig az 5. Gyermek Táncfesztivált Győrben, az eseményen több mint húsz produkciót láthat a közönség – hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön a megyeszékhelyen.

Átadták a TAPS-díjakat a Győri Nemzeti Színházban

Idén nyolcadik alkalommal adták át a TAPS-díjakat Győrött. A Kisfaludy teremben megtartott szombati gálán tizenkét díjat osztottak ki.

Az Amadeust is színre viszi a Győri Nemzeti Színház

Korok és történetek címmel hirdette meg a Győri Nemzeti Színház a 2019-2020-as évadát, amelyben hat nagyszínházi darabot mutatnak be.

“Le kell győzni a régi beidegződéseket” – A színházi szakma jövőjéről tartottak konferenciát Tatabányán

Idén a tatabányai Jászai Mari Színház adott otthont a Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című szakmai konferenciának, ahol a résztvevők külön szekciókban vitatták meg a színház mint intézmény művészeti karakter építésének kérdéseit, valamint a színházi kritika véleményformáló szerepének kérdését.

40. évadát kezdi a Győri Balett – Két új bemutatóval készülnek

Negyvenedik évadát indította el a Győri Balett társulata: az új szezonban két bemutatót tartanak, és további hat darab marad műsoron – közölte a társulat igazgatója augusztus 30-án, az évadnyitó társulati ülésen Győrben.

Jön a 14. Magyar Táncfesztivál – Pina Bauschról nyílik kiállítás

Hétfőtől egy héten át ismét a tánc fővárosa lesz Győr.

A tánc világnapja – Ők a szakmai díjazottak

Díjátadóval egybekötött gálaesttel ünnepli vasárnap a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a Müpa Fesztivál Színházában.

Nemzeti Színház: Vidnyánszky Attila az egyedüli pályázó

Egy pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára a határidő lejártáig – közölte a pályázó nevének nyilvánosságra hozatala nélkül az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága. A Nemzeti Színház tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila pályázott.

“Egy asztalhoz kell ülni” – A színházi szakma jövőjéről tartottak konferenciát Győrben

Szélesebb körben kell folytatni az egyeztetéseket a színházi előadóművészeti és táncművészeti szakma jövőjéről – hangoztatta a Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című negyedik szakmai konferenciát lezáró sajtótájékoztatón a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója a Győri Nemzeti Színházban.

A magyar színház jövőjéről kezdődött konferencia Győrben

Megkezdődött a negyedik Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című előadó-művészeti szakmai konferencia.