Lili bárónő 300+1 – Az Operett nagyszínpadára költözött a rendhagyó előadás

Május végén ünnepelték a Lili bárónő 300. előadását a Raktárszínházban, mivel azonban a jubileumi operettre sokan nem tudtak jegyet váltani, rendhagyó előadást szerveztek az Operettszínház nagyszínpadára. A Lili bárónő 300+1-et június 6-án láthatta a közönség.

“Jól kiegészítettük egymást” – Interjú Varga Mariannával, a Gyulai Várszínház ügyvezetőjével

Tavaly novemberben hunyt el Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója. Halála után az önkormányzat Varga Mariannát jelölte ki ügyvezetőnek, november 1-től pedig dr. Elek Tibor foglal helyet az igazgatói székben.

Társulati változások Kecskeméten – A fővárosban folytatja Porogi Ádám

Változásokat hoz a következő évad a kecskeméti Katona József Színház társulatában. A részletekről Cseke Pétert direktor számolt be.