A Vuk és a Pom Pom is színpadra kerül a Vaskakas Bábszínházban

Öt új bemutatója, számos vendégelőadása és egy rendhagyó beszélgetéssorozata lesz a győri Vaskakas Bábszínháznak a 2019/2020-as évadban.

Kocsis Rozi is rendez jövőre a pécsi bábszínházban

Három bemutatót tart a jövő évadban a pécsi Bóbita Bábszínház.

Versjátszótérrel is vár az idei Győrkőcfesztivál

Idén is egy nagy játszótérré alakul át Győr belvárosa július 5. és 7. között, ahol 12. alkalommal rendezik meg a Győrkőcfesztivált. A három nap alatt tíz helyszínen mintegy ezer program várja a gyermekeket.

Ladányi Andrea is rendez a Vaskakas Bábszínházban

A Vaskakas Bábszínház a 2019/2020-as évadban háromféle bérlettel, öt új bemutatóval, számos befogadott előadással és egy rendhagyó beszélgetéssorozattal várja nézőit.

A Lúdas Matyi bemutatója zárja a Vaskakas Bábszínház évadát

A Tárnoki Márk rendezésében színpadra kerülő előadás egyben a győri Vaskakas Bábszínház gyereknapi rendezvénye is.

Ózzal és Mekk Elekkel is várják a gyerekeket a győri bábszínház új évadában

Elkezdődött a győri Vaskakas Bábszínház 28. évada. Számos új bemutatóval, valamint régebbi darabokkal is várják a közönséget.

Kocsis Rozi: “Azon dolgozunk, hogy egyre bátrabb előadásokat hozzunk létre”

21 éve vezeti a Vaskakas Bábszínházat, és már nem kell harcolniuk a pedagógusokkal egy-egy előadás miatt. Kocsis Rozit a Revizor Online kérdezte.

Minicirkusszal is vár a Győrkőcfesztivál

Több mint tíz helyszínen csaknem ezer program várja a gyermekeket a 11. Győrkőcfesztiválon július 6. és 8. között Győr belvárosában.

A halhatatlanságra vágyó királyfi Győrben – Interjú a Vaskakas Bábszínház alkotóival

Február 18-án mutatja be a győri Vaskakas Bábszínház A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást. A bemutató kapcsán kérdeztük az előadásban játszó színészeket az előadás témájáról, formájáról, és a szerepeikről.

Kortársasjáték – Ismét drámaíró verseny a győri színházban

A meghívott szerzők alig 1 nap leforgása alatt írják meg színpadi műveiket.

10 éves a Györkőc Fesztivál! – 1000 ingyenes programmal vár

2017-ben immár 10. alkalommal hívja és várja az ország összes Gyuriját, Zsófiját, Petijét, Zsuzsiját… azaz minden gyerkőcöt a négy folyó városába, Győrbe a Vaskakas Bábszínház.

“A báb mindent tud, amit egy élő ember nem” – Villáminterjú Kocsis Rozival

A Vaskakas nemrég újból kinevezett igazgatónőjét Jászay Tamás kérdezte a felnőttek bábszínházba csábításáról, férfi és női bánatokról és örömökről.

Újabb öt évig Kocsis Rozi vezetheti a Vaskakas Bábszínházat

Győr város közgyűlése március 30-án a képviselők teljes támogatása mellett további öt évre Kocsis Rozi Blattner-díjas bábművészt bízta meg a Vaskakas Bábszínház vezetésével.

“A bábszínházban mindent meg lehet mutatni” – Interjú Ujvári Jankával

Közösen mutatja be a Vaskakas és az Orlai Produkció A hullaégető című előadást február 9-én, 10-én és 11-én. A feleség szerepében Ujvári Janka bábművész, akit felnőtt bábelőadásokról, az edzett győri közönségről és a mindennapokra reagáló színházról is kérdezte Jászay Tamás.