Kokan Mladenović: “Őrültség nem szembenézni mindazzal, ami a szemünk előtt zajlik”

Nemsokára európai turnéra indul a szerb, montenegrói és magyar együttműködésben készült Jami Körzet. Kokan Mladenović rendező legújabb, bitolai munkájáról is mesélt a Revizor Online-nak.

Felhő a nadrágban – Visszatér Szegedre a közönségdíjas előadás

Kegyetlen revü a politikai idiotizmusról Kokan Mladenović rendezése, a Felhő a nadrágban. Az idei Thealteren közönségdíjat kapott a kortárs szerb színház fenegyerekének rendezése. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása november 12-én visszatér Szegedre.

A Nézőművészeti Főiskola is színpadra kerül a Kosztolányi Dezső Színházban – Új társulati tagokat keresnek

Négy bemutatóval és új társulattal várja a nézőket a 2018/2019-es évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.

Véget ért a 28. THEALTER – Ők a díjazottak

A fesztivál zárónapján a korábbi években megszokott Közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a THEALTER önkéntesei is díjazták a kedvenc produkciójukat. Idén három Különdíjat is odaítélt a fesztivál, valamint meglepetéssel köszöntötték az 5, 10, 20 és 25 éve a fesztivál szervezésében, illetve lebonyolításában résztvevő önkénteseket és stábtagokat is.

Határon túli magyar előadások állnak a 28. THEALTER fókuszában

Az idén 28. alkalommal jelentkező THEALTER művészeti fesztivál augusztus 3-11. között várja Szegeden a színházkedvelőket és a színházi workshopok iránt érdeklődő fiatalokat. A programkínálat fókuszpontja 5 határon túli társulat 7 produkciója, a tréningeket idén Lénárd Róbert és Sardar Tagirovsky vezeti.

Több mint 10 ezer néző látta a temesvári színház előadásait

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház több mint 10 000 nézővel, 6 bemutatóval és több mint 10 nemzetközi fesztiválszerepléssel zárta a 2017/2018-as, sorban 65. évadát.

Jami körzet – 7 díjat nyert a Sterija Játékokon a MASZK koprodukciós előadása

Hét díjat nyert az újvidéki Sterija Játékokon a szerb, montenegrói és magyar együttműködésben készült Jami körzet című előadás, melynek hazai koprodukciós partnere a szegedi MASZK Egyesület.

Jami körzet – Újabb fesztiválokon mutatkozik be a MASZK Egyesület koprodukciós előadása

8 ország, 23 város, 12 fesztivál, 9 díj: ez az eddigi mérlege a tavaly bemutatott, szerb, montenegrói és magyar együttműködésben készült Jami körzet című előadásnak, melynek hazai koprodukciós partnere a szegedi MASZK Egyesület.

9 országból 16 előadást mutatnak be az idei szabadkai Desiré fesztiválon

16 előadást, 9 ország produkcióját láthatja a közönség november 25. és december 3. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon Szabadkán.

Majakovszkij és Tolnai Ottó inspirálta előadás is készül idén a Szabadkán

Öt izgalmas és gondolatébresztő előadással várja a 2017-2018-as évadban a nézőket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, az első bemutató az októberi szocialista forradalommal foglalkozik – mondta Urbán András igazgató.

Pintér Béláék, a Forte Társulat, Widder Kristóf és a szentesiek a Thealter díjazottjai

A közönségdíjat Pintér Béla és Társulata nyerte el, a kritikusok Horváth Csaba Bartók Béla zenéjére készített koreográfiáját ítélték a legjobbnak.

“Kiemelkedő színészi pillanatokban sincs hiány” – Blogbejegyzések a Thealterről 3. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.

Zenés áldokumentumjáték a “világ legősibb nemzetéről” a Thealteren

Áldokumentarista színházi előadás magyarországi bemutatójára kerül sor július 23-án a szegedi Thealteren Kokan Mladenović rendezésében.

Véget ért a XIII. Shakespeare Fesztivál

A XIII. nemzetközi Shakespeare Fesztivált 2017. július 7. és 16. között rendezték meg a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválja keretében.

Elor Emina a Sterija Játékok zsűrijében

Május 26-án kezdődött a szerbiai színjátszás legrangosabb fesztiválja, a Sterija Játékok.