Hengergő a Kolibriben – Új csecsemőszínházi bemutató Török Ágnes és Szívós Károly előadásában

Barátságos mesetérré alakul a Kolibri Színház előcsarnoka a „hengergők”, no meg a legkisebb nézők számára Török Ágnes és Szívós Károly új előadásában.

Díszítőket és világosítókat keres a Kolibri Színház

A Kolibri Színház két munkatársat keres azonnali kezdéssel világosító pozícióba és két színpadi díszítő munkatárs jelentkezését is várja teljes munkaidőre.

Bogyó és Babóca – Elsőként a Kolibri Színházban, Andrusko Marcella rendezésében

A február 12-i olvasópróbával megkezdődtek a Bartos Erika nagy sikerű mesesorozata alapján készülő előadás próbái Andrusko Marcella rendező vezetésével, a premier március 24-én lesz.

“A fiatalok problémáinak feloldására koncentrálunk” – Fesztivállal ünnepli 25. évfordulóját a Kolibri

“Olyan problémák feloldására koncentrálunk a színházban, amelyek a fiatalokat érdeklik, jelen vannak az életükben, esetleg szorongással tölti el őket”.

1 este, 6 koncert, 6 színészzenekarral az Akváriumban!

“Eljött a nap, amire olyan sokat vártunk! Lehet nyár egy téli estén az Erzsébet téren. A nagy halak együtt tekinthetők meg az Akváriumban! Végre összehordta a szemetet a szél…” 

Mondj egy mesét! – Impro-színházi bemutató a Kolibri Színházban

A Kolibri Színház új előadásában a társulat színészei mesélnek el egy-egy történetet a kamaszkorukból. A produkció dramaturgja Tasnádi István, rendezője pedig Vidovszky György.

Két díjat is nyert Los Angelesben egy magyar kisfilm – Főszerepben Bárdi Gergő

A Messze az Otthon című kisfilm több kategóriában is nyert a Los Angeles Film Awards versenyében!

Találkozások – Jubileumi mustrát rendez a Kolibri Színház

A Kolibri Színház fennállásának 25. évfordulója alkalmából 2018. január 21-29. között jubileumi showcase programot rendeznek.

Közönségszervezőt keres a Kolibri Színház

A Kolibri Színház új munkatársat keres közönségszervező pozícióba. A jelentkezéseket december 10-ig várják.

25. születésnapját ünnepli a Kukacmatyi Bán János főszereplésével

Pontosan 25 éve, 1992. november 21-én mutatta be a Kolibri Színház Bán János főszereplésével Kukacmatyi történetét, aki azóta is a gyerekek egyik nagy kedvence a színházban.

Gyermekszínházi szemle – Ők az idei győztesek!

A 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle díjátadó ünnepségét kedden tartották. A szakmai zsűri döntése alapján átadásra kerültek a fesztivál támogatói által adományozott díjak.

Visszatérő – Személyes élettörténetek alapján készül ifjúsági előadás a Kolibriben

Különleges ifjúsági előadással készül az idei évadban 25 éves jubileumát ünneplő Kolibri Színház: az évfordulóhoz kapcsolódó darabot október 24-én mutatják be.

Tóth József: “… És közben csoda, ami a Kolibriben történik”

Bár kőszínházakban is dolgozott, a függetlenek határozzák meg a színházról való gondolkodását. Alapító tagja volt a Bárka Színháznak, a Kolibri Színház mellett többek között a Vádli Társulatban, a Stúdió K-ban játszik. Tóth Józsefet a Színház.net kérdezte.

Takarítót keres a Kolibri Színház

Álláshirdetés.

Rövidzárlat – Vidovszky György rendezése a Kolibriben

A júniusi drezdai bemutatót követően szeptember 29-én láthatja először a budapesti közönség a Vidovszky György rendezésében készült ifjúsági előadást.