Domján Edit és Szécsi Pál története is színpadra kerül Békéscsabán

A felnőtt bérlet keretében hat – négy nagyszínpadi és két kamaraszínházi -, az ifjúsági bérletben pedig négy bemutatóra készül a 2019/2020-as évadban a Békéscsabai Jókai Színház, amely bérleten kívül öt új stúdiószínházi produkcióval is várja a közönséget.

Az Isten balján – Bécsben és Pozsonyban vendégszerepel a békéscsabai színház

A Békéscsabai Jókai Színház művészei Zelei Miklós: Az Isten balján – Situs inversus című művével tisztelegnek a száz éve elhunyt Ady Endre emléke előtt. A halhatatlan költő életét megidéző színdarab február 11-én Bécsben, a Balassi Intézetben, 12-én pedig a Pozsonyi Magyar Intézetben vendégszerepel.

Egy őrült naplója – Premier Katkó Ferenccel Békéscsabán

Köllő Miklós rendezésében mutatja be Gogol Egy őrült naplóját a békéscsabai színház.

Készül az Egy őrült naplója Békéscsabán

A monodrámát Köllő Miklós rendezésében mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház május végén; a darab olvasópróbáját február elején tartották a Jókai Szalonban.