A Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadása látható a 29. Országos Színházi Fesztiválon

Az Országos Színházi Fesztivál idei, 29-ik kiadására október 18-27. között kerül sor Bukarestben.

Kolozsváron rendezik meg az Európai Színházi Unió 18. fesztiválját

Az Európai Színházi Unió fesztiváljának legutóbbi, 2008-as kiadásának megszervezését követően, 11 év szünet után ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a rangos esemény házigazdája november 19-30. között.

A szentpétervári Színházi Olimpián vesz részt a kolozsvári Rosmersholm

Először turnézik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Oroszországban: az Andrij Zsoldak által rendezett Rosmersholm meghívást kapott a Színházi Olimpiára. Az előadás két alkalommal, szeptember 13-án és 14-én lesz látható a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház új színpadán.

Tompa Gábor: “Szakmailag kell jónak lenni, ha a szakmáról van szó”

Az oktatási rendszerről és az USA-ban eltöltött éveiről is mesélt a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a maszol.ro-nak.

Eszenyi Enikő is rendez majd Kolozsváron

A romániai színházakat súlytó anyagi nehézségek ellenére mozgalmas évadot zárt július 8-án a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

“Hawaii sem tudja feledtetni a színházat” – Interjú László Judit egykori főügyelővel

László Judit 1990-től 2005-ig volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház ügyelője és a főügyelője. Abban az évadban kezdett, amikor Tompa Gábort kinevezték igazgatónak. Összesen negyvenkilenc előadásban dolgozott ügyelőként. Judit egy egy hónapos ügyelői mesterkurzust vezetett a kolozsvári színházban, ennek alkalmával kérdezte a Játéktér.

Jónás – Koprodukciós előadás készült Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház idei évadának utolsó bemutatójára június 16-án került sor a színház Stúdiótermében. Marin Sorescu Jónás című drámáját Tompa Gábor állította színpadra, az előadás a bukaresti Nottara Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház koprodukciójaként jött létre.

Vlad Mugur-díjasok – Yuri Kordonsky rendezővel Visky András és Tompa Gábor beszélget Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház beszélgető-sorozatának keretében a hatodik eseményre kerül sor a 2018/2019-es évad végén. Június 18-án, kedden 18 órától a színház emeleti előcsarnokában Yuri Kordonskyval, a 2016/2017-es évad Vlad Mugur-díjasával Visky András és Tompa Gábor beszélget.

Tompa Gábor nyerte a legjobb rendezés UNITER-díját

A Romániai Színházi Szövetség (UNITER) május 13-i gáláján Tompa Gábornak  ítélték oda a 2018-as év legjobb rendezéséért járó díjat A velencei kalmár című előadás színreviteléért. A romániai színházi élet legrangosabbnak számító díjait az előző év kiemelkedő színházi teljesítményeiért ítélik oda.

Digitális bennszülöttek a kolozsvári színpadon

A Jordan Tannahill Concord Floral című drámájából készült előadás bemutatóját május 18-án tartják a színház stúdiótermében.

Világot járt alkotócsapat előadását mutatja be a kolozsvári színház

Május 11-én mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Zsoldosok – Corneliu Seghedi gyöngéd érintése című előadást Ioana Păun rendezésében.

Két előadással vendégszerepel Budapesten a kolozsvári színház

A Vígszínház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közti hagyományos együttműködés részeként a kolozsvári teátrum két előadással vendégszerepel Budapesten. A velencei kalmár hétfőn este 7 órától látható a Vígszínházban, míg a Homemade kedden este fél 8-kor lesz műsoron a Pesti Színházban.

Ady 100: A föltámadás szomorúsága – Hobo estje a kolozsvári színpadon

Az Ady-emlékév keretében a budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo.

Kolozsvár: Szereplőcsere A velencei kalmárban

Április 19-én 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében szereplőcserével tekinthető meg a Tompa Gábor rendezte A velencei kalmár című előadás: Portia szerepében Vindis Andrea váltja Györgyjakab Enikőt.

Két előadással vendégszerepel majd Kolozsváron a Vígszínház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Vígszínház közötti hagyományos éves előadáscsere keretében júniusban újra Kolozsváron vendégszerepel a budapesti Vígszínház.