Itt a 2017-es POSZT versenyprogramja!

A 17. POSZT versenyprogramjába Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül az alábbi 7 nagyszínpadi és 7 kamara előadást választotta.

Rendező inzultált színésznőt Kolozsváron

Az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében.

Verssel, kiállításokkal és rendhagyó rendezvényekkel ünnepelnek az erdélyi színházak

Több erdélyi színház is megünnepli a színház világnapját, amelynek alkalmából egyebek mellett Kovács András Ferenc tart költői estet, de felolvasószínház és számos rendhagyó rendezvény is lesz.

Rosmersholm – Ibsen-dráma bemutatójára készül a kolozsvári magyar színház

Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájának a bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A március 24-i premiert meghirdető hétfői sajtótájékoztató előtt rendhagyó módon be is mutattak egy félórás részletet a darabból az újságíróknak.

Kalucsni – Gyermekmegőrző bábszínházzal Kolozsváron

Márciusban újra gyermekmegőrzőt szervez a kolozsvári színház. Ezúttal a március 16-án, csütörtökön 18 órától műsorra tűzött Kalucsni című előadásra várják a kisgyerekes családokat.

Február 16-án búcsúztatják Mihály Pált

Mihály Pál a Kolozsvári Magyar Színház örökös tagja, A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével kitüntetett, Aase-díjas színművész búcsúztatása 2017. február 16-án, csütörtökön 14.30 órakor lesz a Farkasréti Temetőben.

“A rácsodálkozás képessége nagy szerencse” – Livingroom Kézdi Imolával Kolozsváron

A 18. Livingroom beszélgetőestre kerül sor pénteken, február 10-én, A mélyben előadást követően a kolozsvári színház előcsarnokában.

Pályázatot hirdet fiatal rendezők részére a kolozsvári színház

Hosszútávú stratégiájának részeként a KÁMSz fiatal alkotók bevonását, az új alkotógenerációkkal való folyamatos együttműködést tűzte ki céljául.

“A megosztottság lehetetlenné teszi a színházat” – Tompa Gábor levele Dörner Györgynek

Tompa Gábor igazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház Facebook-oldalán tette közzé, hogy mégsem vesznek részt az Újszínház IV. Keresztény Színházi Fesztiválján. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

Marguerite Duras regényéből készült előadás Kolozsváron

A kísérlet címmel kerül bemutatásra Marguerite Duras A szerető című regényének színpadi változata január 20-án este a kolozsvári színház Stúdiójában.

A Légy jó mindhalálig musicalváltozata Kolozsváron

Légy jó mindhalálig című Móricz Zsigmond-regényből készült musicalt mutatja be a hétvégén Kolozsvári Állami Magyar Színház. Kocsák Tibor és Miklós Tibor zenés darabjában 29 gyermekszereplő lép színpadra.

Kedvezményes január a kolozsvári stúdióban

Három januári stúdió előadásra vásárolható kedvezményes jegycsomag a kolozsvári színházban.

Közeledik a Légy jó mindhalálig musical bemutatója a kolozsvári színházban

November óta zajlanak a Légy jó mindhalálig című musical előkészületei a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Béres László rendező vezetésével első alkalommal kerül színpadra az 1991-ben a debreceni Csokonai Színházban bemutatott nagysikerű mű.

Sinkó Ferencé a Bánffy Miklós-vándordíj

A kolozsvári színház művészeti tanácsa a 2015/2016-ös évadban a #hattyúdal című előadásért Sinkó Ferencnek ítélte oda a Bánffy Miklós-vándordíjat. 

Sikeres turné után tért haza Japánból a Hedda Gabler Kolozsvárra

December 6. és 12. között a 3. alkalommal megrendezett Tokiói Nemzetközi Ibsen Fesztivál vendége volt a Hedda Gabler című előadással a Kolozsvári Állami Magyar Színház.