“A zenei világnézet nem függetleníthető az emberi identitástól” – Operabemutatóra készül Selmeczi György

Hatodik operája kéziratának a végére tette ki nemrég a kettős vonalat Selmeczi György. A mű a kolozsvári zenei oktatás fennállásának kétszázadik évfordulója alkalmából született, november 17-én tartják a bemutatót.

Újra műsoron, majd Kolozsváron az ALICE

November 2-án, szombaton este 19 órától idén utolsó alkalommal, csökkentett jegyárakkal lesz látható Sepsiszentgyörgyön a Lewis Carroll meseregényei alapján készült Alice c. előadás. Ezt követően, november 5-én, kedden este 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában is bemutatásra kerül a Bocsárdi László által rendezett, és a sZempöl Offchestrával együttműködésben színpadra állított nagyméretű zenés produkció.

Székelyföldi Operahetet rendez a kolozsvári opera

Négy előadást ad elő Csíkszeredában a Kolozsvári Magyar Opera a Székelyföldi Operahét keretében, az előadásokon Miklósa Erika és Kovácsházi István is címszerepet énekel.

Először dolgozott Tompa Gábor a Kolozsvári Magyar Operával

Ritkán játszott Ravel-művek romániai bemutatójával zárta az évet a Kolozsvári Magyar Opera. Az intézménnyel egy épületben működő Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-rendezője, Tompa Gábor először dolgozott a szomszéd társulattal.

Operettel, krimivel és vígjátékkal búcsúztatják az óévet az erdélyi színházak

Egyebek mellett a Mágnás Miskát, Heltai Jenő Naftalinját vagy Agatha Christie Tíz kicsi néger című regényének színpadi adaptációját tűzték műsorra.

100 éves számvetés – Megkezdődött a Kolozsvári Magyar Opera rendezvénysorozata
Kiállítással és könyvbemutatóval kezdődött el vasárnap a Kolozsvári Magyar Opera Számvetés – 100 év magyar zene Kolozsváron című rendezvénysorozata, amelyen a hangversenyek mellett műhelybeszélgetés is várja majd a közönséget.
Megkezdődött a III. Infinite Dance Festival Nagyváradon

Nagyvárad főterén szervezett táncos villámcsődülettel vette kezdetét az Infinite Dance Festival harmadik kiadása október 22-én.

Nagyszabású táncszínházi előadások a III. Infinite Dance Festivalon

Október 22–28. között 3. alkalommal szervezik meg Nagyváradon az Infinite Dance Festivalt, a Szigligeti Színház tánc– és összművészeti fesztiválját.

Tompa Gábor is rendez a Kolozsvári Magyar Operában

Az intézmény továbbra is a ritkán játszott művekre összpontosít.

Erdélyi hetet rendeznek a Gyulai Várszínházban

Hagyományt teremtő szándékkal Erdélyi hét elnevezésű színházi fesztivált rendez a Gyulai Várszínház. Ennek keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház mutatkozik be július 30. és augusztus 5. között. 

Primavera Fesztivál az Erkelben – 6 opera is bemutatkozik

Hat nap, hat opera, hat vidéki vagy határon túli társulat a hatodik Primavera fesztiválon.

A Bánk bánnal szerepel a Kolozsvári Magyar Opera Marosvásárhelyen

A Kolozsvári Magyar Opera társulata újra egy reprezentatív előadással, Erkel Ferenc: Bánk bán című operájával vendégszerepel Marosvásárhelyen február 3-án, szombaton este hat órától a Nemzeti Színház Nagytermében.

Száznál is több programmal vár ősszel a CAFe Budapest

A kortárs művészet legnagyobbjaival, premierekkel és ősbemutatókkal készülnek a szervezők.

Bellini utolsó operáját tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok

Vincenzo Bellini A puritánok című utolsó operáját tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar május 18-án és 21-én a Müpában, valamint május 22-én a pécsi Kodály Központban.

Primavera ’17 az Erkelben – Erőpróbát tesznek a magyar operaélet legjobbjai

Vidéki és határontúli teátrumok legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek április 4. és 9. között Budapesten.