Telefonon szavaltak a nagyváradi színészek a költészet napján

A Szigligeti Színház rendhagyó körülmények között ünnepelte a magyar költészet napját: április 11-én a Szigligeti Társulat művészei telefonon keresték meg a teátrum bérletes nézőit, akiknek kedvenc költeményüket szavalták el.

Több mint 70 ezren csatlakoztak a világméretű költészet napi összefogáshoz

Idehaza és a határon túl is tömegeket ért el Lutter Imre és a Magyar Versmondók Egyesülete költészet napi versfolyama: több mint 70 ezren kapcsolódtak be a folyamatos online versmondásba április 11-én, József Attila születésnapján. Világszerte 64 városból 106 verset mondó magyar csatlakozott a világméretű költészet napi összefogáshoz.

A Miskolci Nemzeti Színház is csatlakozott a Társulati versmondás kihíváshoz

A feladatra a Jászai Mari Színház kérte fel a teátrumot. A miskolci társulat József Attila Eszmélet című versét választotta, ezzel is tisztelegve a költő emléke előtt a magyar költészet napján.

‘Egy ideje’ – Kaukázust szaval a Spirita Társulat a magyar költészet napján

A budapesti Spirita Társulat 13 színésze önkéntes karanténból szavalta el Kardos-Horváth János Egy ideje című szövegét.

Lélektől lélekig – Tóth Árpád versével köszönti a költészet napját Molnár Piroska

Molnár Piroska szerint ez a vers mindenkihez szól, egy szolid szépségű, emelkedett zene a Lélektől lélekig. Tóth Árpád a magyar költészet egyik “leglelke”.

Egyszer talán majd mégis vége lesz – Reményik Sándor versével üzennek a vidéki színházigazgatók

A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagjai olasz kollégáikhoz szegődve, szakmai közösségi összefogással videót készítettek a magyar költészet napja alkalmából, reflektálva a mindannyiunkat érintő embert próbáló időszakra, a koronavírus-járványra.

Itt a Katona videós meglepetése A költészet napjára

Válogatás a Magvető Kiadó Szép versek 2019 antológiából a Katona József Színház művészeinek előadásában.

Babits Mihály Esti kérdésével biztat a járvány elleni összefogásra a Nemzeti Színház társulata

A színművészek otthonukban rögzítették Babits Mihály Esti kérdés című költeményét, a felvételekből közös videó készült a magyar költészet napjára.

Hegyi foszlár – Papp János karanténhaikuja

Karantén plusz irodalom címmel készülnek sorra az Újnyugat Irodalmi Kör karanténklipjei, amelyek egyikén Papp János frissen született versét mondja el, amelyet az “erdő szépe”, a hegyi foszlár ihletett.

Tiszta szívvel – Megtekinthető a soproni színház költészet napi műsora

Tiszta szívvel címmel a Soproni Petőfi Színház művészeinek a költészet napja alkalmából rögzített műsorát láthatják a nézők a Petőfi Pódium keretében a teátrum online felületein.

VerShaker – Zoltán Áron új irodalmi csatornát indít a költészet napján

Zoltán Áron, a Vígszínház Junior Príma díjas színművésze és alkotótársai a költészet napján indítják útjára új irodalmi YouTube-csatornájukat. Céljuk a költészettel szemben érzett ijedt tisztelet oldása, a versek felszabadítóerejének bemutatása, elvonatkoztatva a szigorúan vett, iskolás megközelítéstől.

Vers Videó Versenyre hív a Színművészeti

A magyar költészet napján, április 11-én indul a Színház- és Filmművészeti Egyetem által meghirdetett Vers Videó Verseny.

A költészet napja – Egész napos online programot hirdetett meg a Versmondók Egyesülete

Egész napos online programot hirdetett meg a Magyar Versmondók Egyesülete a költészet napjára; szombaton mintegy száz külföldön élő magyar mond majd verset a Facebookon.

A magyar költészet napja – Videósorozatot indított a Pécsi Nemzeti Színház

A Pécsi Nemzeti Színház művészei kedvenc verseiket mondják el, melyeket április 11-ig folyamatosan tesznek közzé.

“Vannak pillanatok, amelyek nem törlődnek” – Egy rövid történet Hernádi Juditról

Április 11-én ünnepelte 63. születésnapját Hernádi Judit. Ez alkalomból a Rózsavölgyi Szalon osztott meg Facebook oldalán egy fényképet a színésznőről. Az alábbiakban a kép történetét olvashatják.