Megmondta professzorasszonyom – Ismét látható Kőszegi Mari előadása

A verbatim dokumentumdrámáiról ismert PanoDrámát egy fiatal alkotópáros kereste meg egy már nagyrészt kész interjúanyaggal és elég határozott elképzeléssel.

Tipli – Új ifjúsági bemutatóra készül a Kolibri Színház

Az olvasópróbával megkezdődtek a Krausz Attila Tipli című kortárs regényéből, Tasnádi István színpadi adaptációja alapján készülő előadás próbái a Kolibri Pincében, Vidovszky György rendező vezetésével. A bemutatót március 13-án tartják.

Megmondta professzorasszonyom – Új doku-monodrámát mutat be a PanoDráma

Utolsó alkalmához érkezik a PanoDráma Rákparák című, tabufeszegető beszélgetéssorozata: május 26-án a rákkutatás állásáról és a rákgyógyítás jövőjéről lesz szó többek között dr. Peták Istvánnal, a molekuláris diagnosztika hazai vezetőjével a Katona József Színház előterében. Május 13-án pedig Megmondta professzorasszonyom címmel a Magvető Caféban tartja új bemutatóját az egyetlen hazai dokumentumszínház egy fiatal, leukémiás nővel készített interjúkból szerkesztett monodráma formájában. A színpadon Kőszegi Mari, rendezte György Zoltán Dávid.