Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakásából közvetítik a Madách Színház új bemutatóját

Június 4-én mutatja be a Madách Színház Carol Rocamora: Örökké fogd a kezem című művét, amelyet a szerző Anton Pavlovics Csehov és felesége, Olga Knyipper színésznő levelezése nyomán írt. A darab internetes ősbemutatójának szereplői Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, rendezője Szirtes Tamás.

Állami áruház – A legendássá vált propaganda-operett a Városmajorban látható

Június 18-án a Városmajori Szabadtéri Színpadra érkezik Kerekes János, Barabás Tibor, Darvas Szilárd és Gádor Béla operettje a kecskeméti Katona József Színház előadásában. Az Állami áruház egy olyan vidám korról regél, amelyről nem vidáman regélni halálos bűn.

Állami áruház, a habos-babos csodapalota – Benkó Bence és Fábián Péter operettet rendez Kecskeméten

Idén sem marad operett nélkül a kecskeméti színház közönsége. A társulat az 1950-es évek legendássá vált propaganda-operettje, az Állami áruház bemutatójára készül. Az előadást Benkó Bence és Fábián Péter rendezik, a k2 független színházi műhely fiatal rendezői, művészeti vezetői. Velük készült interjú a készülő produkcióról, első kecskeméti élményeikről.

A Fekete Péter helyett az Állami áruház kerül színre Kecskeméten

Az új produkció szereposztása megegyezik a korábban közreműködők névsorával, így továbbra is Dobó Enikőt, Koltai-Nagy Balázst, Szemenyei Jánost és Kovács Lottit láthatják a főbb szerepekben.

Friss, újragondolt történet érkezik – A Fekete Péter Kecskeméten
Idén sem marad operett nélkül a kecskeméti közönség, megkezdődött az év első kamaraszínházi bemutatójának a próbafolyamata. A Fekete Pétert március elsején mutatják be a Kelemen László Kamaraszínházban.