Így szerettek ők ismét a Városmajorban

A Nyáry Krisztián könyveiből készült koncertszínházi előadást idén három alkalommal tűzi műsorra a Budapesti Nyári Fesztivál: augusztus 30-án, 31-én és szeptember 1-én láthatja a közönség Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gryllus Dorka és Simon Kornél tolmácsolásában.

Tavaszi fesztivált rendez a Pannon Várszínház

Öt produkcióval várja az érdeklődőket március elejétől a 12. veszprémi tavaszi fesztivál. A négy saját előadás mellett egy vendégprodukciót láthatnak az érdeklődők a rendezvényen.

Válogatáslemez jelenik meg Petri György verseiből Vallai Péter tolmácsolásában

Mondogatnivaló címmel válogatáslemez jelenik meg Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő verseiből Vallai Péter Jászai Mari-díjas színész előadásában.

Díszdiplomákat osztott a Színművészeti

A hagyományoknak megfelelően az idei évben is díszdiplomákat adott át az egyetem rektora az 50, 60 és 65 évvel ezelőtt végzett művészeknek.

Vári Éva visszatér a Pécsi Harmadik Színházba

Továbbra is a kortárs magyar művek alkotják a teátrum repertoárjának fő vonulatát.

Átadták a Vidéki Színházak Fesztiválja díjait! – Cserna Antalt, Hartai Petrát, Szabó Gabit, Nagy Pétert is elismerték

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Az ötödik pecsét című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színházban megrendezett fesztiválon.

“Gyerekekkel dolgozni jóízű tehertétel” – Beszámoló a Pécsi Családi Színházi Fesztiválról – 5. nap

Az V. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 5. napján a Hevesi Sándor Színház Széttört tál és a Csiky Gergely Színház A két Lotti című előadása került sorra.

Ilyen ,,ötlábú birkát” még senki nem talált ki – Villáminterjú Kőváry Katalin rendezővel

Különleges színházi alkotást láthat a közönség a Mozsár Műhelyben május 18-án: Kőváry Katalin egyrészes, tíztételes ,,szeret-játékot” állít színpadra.

Zene és színház mesterfokon – Művészeti crossover a Mozsár Műhelyben

Május 18-án a Mozsár Műhely egy izgalmas művészeti darabot állít színpadra, amely egyszerre koncert és színház.