Carmen és Arany is várja a nézőket a Szegedi Nemzeti Színházban

A következő napok három bemutatóját és az ünnepi időszak vendégjátékait követően januárban is változatos műsorral várja a közönséget a Szegedi Nemzeti Színház.

2018-ban újra Zsidó Művészeti Napok Budapesten! – Bérletet is lehet igényelni

2018. május 28. és június 10. között immáron 3. alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat Budapesten.

“Csoda, hogy a Mamma Mia! még bejött az életembe” – Interjú Kováts Krisztával

A Mamma Mia! női főszerepét alakítja, a zenekarával koncertezik, nemsokára álomfejtéssel is foglalkozik egy produkció keretében. Örkény egyperceseiből rendezett a jelentős részben értelmi fogyatékkal élőkből álló társulattal rendelkező Baltazár Színházban, ahol tanít is.

Játékok és szerelmek – Koncertszínházi bemutató Kováts Krisztával és Nyáry Krisztiánnal

November 11-én tartják a Játékok és szerelmek koncertszínházi bemutatóját a Madách Stúdióban Nyáry Krisztiánnal, Kováts Krisztával és zenekarával.

Kovács Kriszta, Schell Judit és László Zsolt is fellép a PIM nyári fesztiválján

Egy hét múlva kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum 15. szabadtéri nyári fesztiválja, amelyen irodalmi, zenei, színházi és képzőművész alkotók hoznak létre közös produkciókat.

Játékok és szerelmek – Zenés játszmák Kováts Krisztával és Nyáry Krisztiánnal

Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián egyszer már felléptek együtt a Zsidó Művészeti Fesztiválon. Magyar flódni című közös műsoruk 2016-ban a fesztivál egyik nagy sikere volt.

8 nap alatt 15 helyszínen 24 produkció – Újra Zsidó Művészeti Napok Budapesten

Május 6. és 14. között rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat Budapesten; az idén második alkalommal megvalósuló összművészeti esemény neves művészek fellépésével kínál koncerteket, színházi, irodalmi programokat és táncprodukciókat is.

Egyszerre színház, zene, videó és beatbox – Kováts Kriszta Arany-estje a Müpában

A MüPa Vers-estek sorozatának keretében, március 24-én Kováts Kriszta szentel rendhagyó zenei estet a 200 éve született Arany Jánosnak. 

Magyar Flódni Kováts Krisztával és Nyáry Krisztiánnal a Madách Stúdióban

Március 29-én, április 8-án és 27-én Kováts Kriszta a Madách Stúdióban folytatja Budapest bámészko című műsorát. Ezúttal Nyáry Krisztiánnal idéznek meg írókat, költőket, zeneszerzőket, és hősöket.

“Csodálattal nézem a Baltazár Színházat” – Kováts Kriszta válaszolt

A Baltazár Színház Örkény István egyperceseiből készített előadása kapcsán kérdezte Kováts Krisztát, a darab rendezőjét a nullahategy.hu.

Örkény István egyperceseit dolgozta fel a Baltazár Színház

Nézzünk bizakodva a jövőbe címmel, Örkény István egyperces novelláiból készült zenés darabot mutatott be a Baltazár Színház december 8-án.

Jubileum a Madáchban – Jön a 200. Mamma! Mia

November 23-án, szerdán este 200. alkalommal kerül színre a Madách Színházban a világhírű ABBA-musical. A jubileumi előadásban minden szereplő színre lép.