Aki egy ital és egy nő között megmenti a világot – James Bond-ról beszélgettek a Kovátsműhelyben

“My name is Bond. James Bond” – szól a híres mondat, amit még minden bizonnyal azok is könnyedén fújnak, akik amúgy egyetlen szót sem beszélnek angolul. De azon eddig talán kevesen gondolkodtak el, hogy maga a név honnan is származik. Kováts Kriszta Kovátsműhely című műsora legutóbbi adásának James Bond volt a témája és a műsor a név keletkezését firtató kérdéssel kezdett.

A szomorú kisember legendája – Seress Rezső titkai Kováts Kriszta műsorában

Azt mondják, sem énekelni, sem zongorán játszani nem tudott igazán, sőt: a kottát sem ismerte. Világhírű dalát öt pengőért kottázták le, fütty után, s a szerzeményért járó 350.000 dollár jogdíjhoz sohasem jutott hozzá.

Benedek Miklós és Fesztbaum Béla is a Kovátsműhely vendége volt

Magával ragadó hangulatú dal volt a felütése – és egyben témaadója – Kováts Kriszta Kovátsműhely című, vasárnap délutáni műsorának a Klubrádióban.

A bohóc-lét igazsága – Balsai Móni és Ujj Mészáros Károly is a Kovátsműhely vendége volt

A Klubrádióban hallható Kovátsműhelyben, Kováts Kriszta műsorában vendégeskedett Balsai Móni színművész, Ujj Mészáros Károly filmrendező, Bakos Éva színész, bohócdoktor és Greifenstein János, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium bohóctanára.

Dalokból születő történetek Kováts Kriszta műsorában

Minden dal egy történetet hordoz magában. És minden történet megérdemel egy dalt. A Klubrádióban hallható Kovátsműhelyben, Kováts Kriszta műsorában a dal mindig apropó egy jó beszélgetésre.