A Nemzeti Színház képviseli Magyarországot a Színházi Olimpián

A négymilliós orosz metropolisz, Szentpétervár és a félezer lelket számláló japán Toga a központja a 2019-es Nemzetközi Színházi Olimpiának, amely a világszínház egyik legjelentősebb eseménye.

“Élénken fog továbbélni az emlékezetünkben” – Eimuntas Nekrošiusra emlékezett a MITEM

„Nagyon vártam, hogy találkozhassak vele ismét … A színház munkatársai és társulata döbbenten fogadta tavaly a hírt, miszerint Eimuntas Nekrošius egy nappal a hatvanhatodik születésnapja előtt elhunyt” – kezdte a délutáni filmvetítéssel egybekötött pódiumbeszélgetést Kozma András dramaturg, melyet a világhírű litván rendező tiszteletére rendeztek a Kaszás Attila Teremben.

“A bohócok tudják a titkos receptet” – Találkozás a világhírű Szlava Polunyinnal

A VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót az 1993 óta világszerte töretlen sikerrel játszott SLAVA’S SNOWSHOW cirkusz-színházi darab nyitotta meg múlt héten a Fővárosi Nagycirkuszban, amelyet vasárnap estig még öt teltházas előadás követett.

“Csehov még sosem untatott engem” – Interjú Udvaros Dorottyával

20 évvel ezelőtt már játszotta a Párizsból hazatérő földbirtokost, ezúttal mégis úgy állt neki Ljubov Andrejevna alakításának, mintha először találkozna a szereppel. Udvaros Dorottya Csehov finomságáról és a közös munka ellentmondásos örömeiről.

Kínai székhelyű nemzetközi színházi szövetség tagja lett a Nemzeti Színház

A Színházak „Selyemút” Nemzetközi Ligája tagjává fogadta a Nemzeti Színházat.

Álomgyár a Nemzetiben – Októberben debütál Rizsakov új rendezése

A csapat már a nyári szünet előtt is összeült darabelemzésre, most – az évadnyitó után – pedig teljes lendülettel folytatják a munkát az október eleji nagyszínpadi bemutatóig.

POSZT 2018 – Itt a gála-tárlat

Június 17-én, vasárnap ért véget a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó.

POSZT 2018 – Ők a díjazottak!

Véget ért a XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó, a szombati gálaesten kiosztották a díjakat. A szakmai zsűri szerint a kolozsvári Rosmersholm lett a legjobb előadás, a legjobb rendezés díját Székely Kriszta kapta.

14 ország 26 előadása a MITEM-en – Thalheimer, Nekrosius, Fokin, Tuminas rendezése is érkezik

14 ország 26 előadását láthatja az V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége április 10. és 29. között a budapesti Nemzeti Színházban.