Visky András: “A színházban antihierarchiának kellene léteznie”

Hogy mi a dramaturg, és hogy egyáltalán szükség van-e rá, erről is kérdezte Visky András erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturgot a Játéktér.ro.

“A színház otthont teremt” – Interjú Kulcsár Edit dramaturggal

Három éve a MITEM főszervezője, számára a nemzetközi fesztivál elsősorban a közösségépítésről szól.

Egy sóhaj is elég – A kulisszák mögött Pallagi Mihály fővilágosítóval

Amikor ronggyá csípték a szúnyogok – ekkor gondolta először, hogy színházban kellene dolgoznia.

Mit jelent együtt dolgozni? – Szakmabeli párok a “családi színházról”

Hogyan hat az életükre, ha két színházi alkotó egy családot is alkot?

Hamarosan zár az OSZMI Csehov- és Bubik-kiállítása

A két kiállítás záróeseményének programjait április 14-én (vasárnap) 11 és 18 óra között rendezik meg a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

“Az amatőr színház, a stúdiózás óriási szerelem” – Interjú Németh Virág dramaturggal

Németh Virág 2008-ban végzett dramaturg szakon, azóta a Gólem Színház állandó dramaturgja, írója, de dolgozott a kecskeméti Katona József Színházban is.

“Szeretem, ha nem a járt úton indulunk el” – Hoffer Károly válaszolt

Hoffer Károly nagyon fiatal még, de már a bábos szakmán túl is ismerik a nevét. Egészen megható az, ahogy a bábokról beszél, és talán pont ez a ragaszkodás teszi olyan szerethetővé az általa kitalált és/vagy életre keltett figurákat.

“Mindig valami nagyon újat szeretnék csinálni” – Interjú Juristovszky Sosa tervezővel

A kezdetektől a Jurányi Ház lakója. Magyarországon és külföldön is ismert filmes és színházi díszlet- és jelmeztervező. A Házban futó munkái a Lefitymálva és a Magyar nátha című előadások. Juristovszky Sosával a Jurányi Latte beszélgetett.

Így születnek a Weöres Sándor Színház díszletei – Kiállítás Szombathelyen

A Weöres Sándor Színház kiállításán tizenhárom tervező munkáját követhetjük nyomon a gondolattól a megvalósulásig.

“A súgó mindent tud egy előadásról” – Interjú Fodor Mariannával

A színházi súgó munkája rejtélyes. Ő az, aki a súgólyukból, vagy ki tudja honnan, a díszlet titkos zugaiból segíti a színészeket biztonságérzetük megteremtésében. Fodor Marianna 16 éve szinte minden estéjét a színfalak mögött tölti: ő súgja a nagyszínpad minden előadását. Választott hivatásáról, a súgás felelősségéről és műhelytitokról beszélgetett Gyárfás Dorka.

“Nagy rutin kell ahhoz, hogy megtanulj jól segíteni” – Interjú Totobé Anita produkciós asszisztenssel

Totobé Anita a Jurányi Ház program-koordinátora, több előadás produkciós asszisztense, ha a helyzet megkívánja, “megoldhatatlanprobléma menedzser”.

“Amikor megszülettem, a színházba vittek haza” – Interjú Memlaur Imre fővilágosítóval

A színházban nőtt fel, édesapja világosító volt, a nagyszülei portásként dolgoztak a Csiky Gergely Színházban, amelynek idén 30 éve tagja fővilágosítóként, világítástervezőként és fotósként.

“A Cseresznyéskert sokrétű, sok titka van” – Interjú Balassa Eszterrel

A Cseresznyéskert premierjére készül a Trojka Színházi Társulás. Ezúttal az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körtermében rendezi Soós Attila Csehov darabját, amelyről a dramaturgot, Balassa Esztert kérdeztük. Pályájáról is faggattuk és arról, hogyan hathat a tér a szövegre, a jelenetekre.

Könyv született a Reflex Színpad történetéről – Interjú Merő Bélával

Volt egyszer egy… Reflex Színpad címmel jelent meg Merő Béla rendező könyve amatőr társulatáról, amelyet 1970-ben alapított és a rendszerváltásig Zalaegerszeg meghatározó kulturális színfoltjaként működött.

“Kutatás-fejlesztés, csak színházban!” – Interjú Cseh Dávid író-dramaturggal

Cseh Dávid író-dramaturgot eddigi pályájáról, a szakma iránti elhivatottságról és arról kérdeztük, miért lett Japán szerelmese.