Októberben 3 bemutatót tart a Spirit Színház

Októberben három olyan premier is lesz a Spirit Színházban, amely először látható magyarországi színpadon.

Nyílt napot tart és kulisszatitkokkal vár a Spirit Színház

Szeptember 28-án nyílt nappal várja a Spirit Színház a nézőket, akiknek alkalma nyílik arra, hogy belessenek a kulisszák mögé a társulat tagjaival együtt.

Kitaszított – Pulitzer-díjas könyv adaptációja a Spirit Színházban

A Spirit Színházban látható először Magyarországon Ayad Akhar: Kitaszított (Disgraced) című Pulitzer-díjas könyvének színpadi adaptációja. Léner András rendezésének szeptember 20-án tartják a premierjét, a szerepeket Dányi Krisztián, Fekete Linda, Jerger Balázs, Perjés János és Tankó Erika alakítja.

Állandó társulattal folytatja a Spirit Színház

Perjés János alapító-művészigazgató először a színház életében társulatot épít, és még több kortárs és klasszikus, magyar és nemzetközi darab bemutatóját tűzte ki célul.

Lélekharang, Toldi – Két premiert tartott márciusban a Bartók Kamaraszínház

Páskándi Géza: Lélekharang című drámáját és Arany János-Szarka Gyula: Toldi című musicalét mutatta be a dunaújvárosi teátrum.

Szabó Magda 100 – Léner András Ausztriában vitte színre az Ajtó című darabot

Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatát mutatják be Ausztriában, a bécsi Theater Brett színpadán csütörtökön az írónő születésének 100. évfordulója alkalmából a bécsi Collegium Hungaricum szervezésében.

Hegedűs D. Géza a nemzet színészeivel beszélget a most nyíló Lánchíd Szalonban

A szalonkultúra meghonosítására családias légkörű kulturális találkozóhely nyílik Budapesten.