Love letters – Egy tekintélytisztelő férfi és egy lázadó nő története a Centrálban

Az egész évadon átívelő, rendhagyó felolvasó est-sorozatban minden alkalommal más-más színészpáros áll színpadra.

Befejeződött az Így vagy tökéletes forgatása – A főszerepben Béres Márta és Fekete Ernő

Véget ért Varsics Péter első mozifilmje, az Így vagy tökéletes forgatása; a párkapcsolatok és az alkotás hazugságairól szóló romantikus dramedy jövőre lesz látható a mozikban.

Csak neked mondom – Nagy Ervin és Lengyel Tamás beszélget

Két művész egymás közt – rendhagyó, intim portrébeszélgetések. Folytatódik a WMN.hu és a Katona József Színház exkluzív, 12 részes videósorozata.

Egy másik életben – A Duna Tv-n debütál Tasnádi István új filmje

Érkezik a MEMO és az Aranyélet alkotóinak új filmje Molnár Áron, Lengyel Tamás, Anger Zsolt, Olasz Renátó, Fekete Ádám, Mucsi Zoltán és Józsa Bettina főszereplésével. Az Egy másik életben augusztus 29-én 21:25-kor látható a Dunán.

A 100. Kölcsönlakást ünneplik a Játékszínben

Kapitány Iván második színpadi rendezése, a Kölcsönlakás 100. előadását ünneplik július 2-án, kedden.

Idén nyáron is Siófokra költözik a Játékszín

Tavaly debütált sorozattal a Játékszín a siófoki Színparton. Idén július 6-tól hat szombat estén ismét várják a déli part legnagyobb szabadtéri játszóhelyének közönségét.

Startupot indított a Jászai Mari-díjból Lengyel Tamás

Sok produkció keres színészeket vagy statisztát. Lengyel Tamás színész és társa, Gosztonyi Csaba ezen a területen látott meg egy üzleti lehetőséget.

Csak neked mondom – Közös beszélgetéssorozatot indít a Katona és a WMN

Két művész egymás közt – rendhagyó, intim portrébeszélgetések június 18-23-ig a Sufniban.

Lengyel Tamás: “A színháznak közös gondolkodásra kell sarkallnia”

A Centrál Színházban futó Nemek és igenek a nemi erőszak kérdését boncolgatja. A teátrumban először színpadra lépő Lengyel Tamást a nullahategy.hu kérdezte.

Nemek és igenek – Ősbemutatót rendez Puskás Tamás a Centrál Színházban

Március 2-án tartják Nina Raine fiatal angol drámaírónő Nemek és igenek című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Centrál Színházban.

Beteg gyerekek megsegítésére buzdít Lengyel Tamás

A színész közösségi oldalán keresztül buzdítja az embereket, hogy jelentkezzenek egy nemes cél érdekében.

Lengyel Tamás: “Én a szövetséget tényleg szövetségnek gondolom”

A BÚÉK című filmről és a Mi kis falunk új évadól is kérdezte Lengyel Tamást a Szeretlek Magyarország.

Csütörtöktől játsszák a mozik Goda Krisztina BÚÉK című filmjét

A vígjáték története szerint gyerekkori barátok szilvesztereznek együtt egy budapesti lakásban. De vajon tényleg ismerik-e egymást, tényleg mindenki az, akinek mutatja magát?

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet – Itt a BUÉK új előzetese!

Az adventi időszakban mozikba kerül Goda Krisztina BÚÉK című új filmje, amely egy különleges szilveszter este történetét meséli el titkokról, hazugságról és lelepleződésről.

Festői szerelmek – Különleges színházi sorozat a Nemzeti Galériában

A tavalyi évadban mutatták be Szegeden, a Reök-ben azt a felolvasószínházi sorozatot, amelyet vadonatúj szereposztással, Réczei Tamás rendezésében fogad be idén ősszel a Nemzeti Galéria.