Új nagyszabású Agatha Christie-darabot mutatnak be Londonban

Különleges környezetben mutatják be ősszel A vád tanúja című színdarabot Londonban, ráadásul az 1960-as évek óta ez lesz az első igazán nagyszabású új produkció a brit fővárosban, amely Agatha Christie egyik művéből készül.

Tom Hiddleston játssza Hamletet Kenneth Branagh rendezésében

A Thor és az Éjszakai szolgálat sztárja a The Stage című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy Hamlet karaktere “szinte korlátlan mennyiségű interpretációt” kínál, és alig várja, hogy ezeket felfedezhesse.

Éjszakai vonaton debütált egy opera

Aberdeen és London között közlekedő éjszakai, hálókocsis vonaton tartották meg egy opera ősbemutatóját hétfőn – számolt be róla a BBC News.

Két Webber-musical is visszatér idén nyáron Londonba

A londoni Regent’s Park Open Air Theatre-ben idén is láthatják A Jézus Krisztus Szupersztárt, és a brit fővárosban ismét repertoáron szerepel az Evita.

Hány szívverés a színház? – Monitorral vizsgálják a közönség reakcióit

A mai tévésorozatok olyan izgalmakat tartogatnak, hogy felmerülhet a kérdés: mennyire tud erőteljes lenni mellettük egy színdarab? A Royal Shakespeare Company ezt szeretné kideríteni szívmonitorokkal.

Társulatot alapít Emma Rice, a Globe Színház távozó vezetője

Emma Rice, a Shakespeare’s Globe távozó művészeti igazgatója új színházat alapít jövőre, amint leköszön posztjáról.

“Nem szeretnék itthonról eltűnni” – Hamarosan a Pappa Pia-ban láthatjuk Ostorházi Bernadettet

Ostorházi Bernadettet az augusztusban mozikba kerülő Pappa Pia című musical kapcsán kérdezte karrierről, példaképekről és a sikerhez vezető útról a Kritizátor.

Jonas Kaufmann Londonban debütált Otello szerepében

A világhírű német tenor június 21-én énekelte először Verdi utolsó mesterművének főszerepét.

Bombariasztás miatt evakuálták a londoni Old Vic színházat

A rendőrség evakuálta és kordonnal kerítette körbe a londoni Old Vic színházat, valamint a környező pubokat és éttermeket.

Rekordszámú Laurence Olivier-díjat nyert a Harry Potter-dráma

Rekordszámú, kilenc trófeát gyűjtött be a Laurence Olivier-díjak átadásán a Harry Potter és az elátkozott gyermek című új brit dráma vasárnap este a londoni Royal Albert Hall-ban.

“Elment szerencsét próbálni, és meg is találta” – Interjú Magyar Évával

Akkora siker a Ruth Wilson fémjelezte Hedda Gabler a londoni Nemzetiben, hogy elhívták a Broadwayre.

Eladó egy páholy II. Erzsébet ülőhelye közelében a londoni Royal Albert Hallban

A 12 ülőhelyes privát páholyra 2,5 millió font (890 millió forint) fölötti ajánlatokat várnak – mondta kedden Nicholas Shaw, a Harrods Estates értékesítési menedzsere.

Magyar Éva és a londoni Hedda Gabler a Broadway-t is meghódítja

A londoni Nemzeti Színház a világszerte elismert belga Ivo van Hove rendezésében mutatta be Ibsen Hedda Gabler c. darabját.

A londoni Nemzeti Színház elkötelezte magát a nemek egyenlősége mellett

A mai társadalmi és művészeti élet fontos törekvése a világ felvilágosult régióiban a nemek közötti egyenlőség és a diverzitás megvalósítása. A londoni Nemzeti Színház példáját idézzük.

A Csárdáskirálynő Londonban jár!

Kálmán Imre Csárdáskirálynője még Londonban is hatalmas népszerűségnek örvend, ami nem csoda, hiszen az angol szövegkönyvet Arthur Miller írta.