Hegedűs D. Gézával és Vecsei H. Miklóssal készül a Tizenkét szék a TRIP Hajón

Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov 1928-ban megjelent szatirikus regényének színpadi változatát április 17-én mutatják be Magács László rendezésében.

A TRIP Hajó kiemelt társulata lesz a Maladype

Jövőre ünnepli fennállásának 18. évét a Maladype.

“Aki ide bejön, szabad gondolatokra kíváncsi” – Zsedényi Balázs és Ugrai István az Átriumról

Az elmúlt évadban közel 100 millió forint magántőkét vont be a színházi szférába az Átrium Színház, melynek üzemeltetését egy éve vette át a Kultúrbrigád csapata – négy bemutatójuk, 370 előadásuk és majdnem 100 ezer nézőjük volt. Zsedényi Balázzsal és Ugrai Istvánnal az Index beszélgetett.

Itt van, megjött Bagaméri! – Keménykalap és Krumpliorr Kerekes Józseffel

Május 5-én a Trip Hajó, a Dumaszínház Gyerekhajó és a Balatonszárszói Csukás Színház koprodukciójában mutatják be a Keménykalap és Krumpliorr című mesejátékot.

Keménykalap és Krumpliorr – Csukás-mese a Dumaszínház Gyerekhajón Magács László rendezésében

Folytatódik a Dumaszínház Gyerekhajó Retro mese sorozata, melynek keretében a Pumukli, a Mekk Elek, az ezermester, a Micimackó és sok, a szülők gyerekkorából is ismert és szeretett történet után most a Keménykalap és Krumpliorr kerül színre a Batthyány téri TRIP Hajón.

Pálfi György: “Szívesen csiszolgatnám tovább a színházi tudásom”

Pálfi György első színházi munkájaként egy skandináv panelhorror adaptációját készítette el. Úgy érzi, hogy nálunk a filmre rátelepedett a politika.

Szürkület – Tengerjáró hajón tart bemutatót a Béta Társulat

November 25-én mutatja be Szürkület című előadását a fiatal színházalkotókból verbuválódott Béta Társulat. A produkció helyszínéül szolgáló egykori tengerjáró hajó az álom és valóság közötti köztes térré válik, amelyet az előadás során bebarangolnak a nézők.

Mi az a NézőKépző? – Villáminterjú Magács Lászlóval
Az Átrium Film-Színház NézőKépző sorozatának keretében került sor február 20-án a Második Lépés konferenciára Kőszegen. Erről olvashatnak egy rövid összefoglalót, valamint egy villáminterjút a program megvalósítójával, Magács Lászlóval.
Magács László: “Két jó döntés határozza meg az Átrium profilját”

Hogyan vált egy elhagyott moziból mára trendi hellyé az Átrium Film-Színház? Magács László igazgatót a Színház folyóirat kérdezte.

“A civileknek meg kell tanulniuk jól segíteni” – Interjú Magács Lászlóval

A társadalmi érzékenyítés terén működő kulturális és civil szervezeteknek rendeztek konferenciát az Átrium Film-Színházban.