Dániel Vali igazi nő, de még milyen… – Takarásban 16. rész

Dániel Valit Ágoston Péter kérdezi a Magyar Színház videósorozatában.

Megkezdte a próbákat a Haumann család a Magyar Színházban

Haumann Péter, Haumann Petra és Haumann Máté főszereplésével elkezdték próbálni Molière: A fösvény című színdarabját a Magyar Színházban.

Életekről, halálokról, barátságokról, szerelmekről – Takarásban Tóth Évával 2. rész

Folytatódik a Magyar Színház beszélgetéssorozata, amelyben a teátrum művészeit ismerhetik meg.

„Helyre tud rakni rendesen” – Együtt próbál Bánsági Ildikó és Gáspár Kata

Eugene O’ Neill Utazás az éjszakába című darabját mutatja be a Pesti Magyar Színház Málnay Levente rendezésében. A darabban a színház művésze, Gáspár Kata és édesanyja, Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő is játszik.

Színházpedagógia felnőtteknek a Magyar Színházban

Január 22-én színházpedagógiai foglalkozásra invitálják a felnőtt közönséget.

“Most mindennél fontosabb felmérni szabadságunk minőségét” – Interjú Szabó K. István rendezővel

A Magyar Színház január 10-én mutatta be Visky András Júlia – Párbeszéd a szerelemről című előadását.

Aki jó embert keres a Magyar Színházban, őt találja – Takarásban Tóth Évával

Folytatódik a Magyar Színház beszélgetéssorozat, amelyben a teátrum művészeit ismerhetik meg.

“Az ügy, a színház szeretete kell” – Takarásban Szatmári Attilával

Folytatódik a Magyar Színház művészeit bemutató videósorozat. A következő Takarásban Szatmári Attiláról szól.

“Nem pozícióharcos típus” – Takarásban Tóth Sándorral

Folytatódik Ágoston Péter beszélgetése a Magyar Színház művészeivel.

Júlia – Ráckevei Anna kelti életre Visky András monodrámáját

Január 10-én mutatja be a Magyar Színház Visky András: Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámáját Ráckevei Anna előadásában.

Milyen karácsonyt szeretnél? – Horváth Illés, a Magyar Színház színésze válaszolt
Horváth Illés, a Magyar Színház fiatal művésze adott választ a kérdésre.
A tánc vonzotta Magyarországra – Takarásban Jegercsik Csabával

Folytatódik a Magyar Színház művészeit bemutató videósorozat Ágoston Péter vezetésével.

Női szabó-varrónőt és fodrászt keres a Magyar Színház
A teátrum legalább 1-3 év színházi tapasztalattal rendelkezők jelentkezését várja.
“Igen határozott jelenség” – Takarásban Ruttkay Laurával

Folytatódik a Magyar Színház művészeit bemutató videósorozat Ágoston Péter vezetésével.

Egy igen kalandos élet története – Simon András a Takarásban

Folytatódik a Magyar Színház művészeit bemutató videósorozat Ágoston Péter vezetésével.