Díjeső a Vígszínház társulati ülésén

Remek hangulatban telt a Vígszínház társulati ülése, ahol Eszenyi Enikő, a színház igazgatója megköszönte a társulatnak és a színház dolgozóinak egész éves áldozatos, magas színvonalú munkáját.

Baal – Bemutatták Horváth Csaba rendezését a Pesti Színházban

Március 1-jén a Pesti Színházban került színre Bertolt Brecht műve Forgách András új fordításával.

Baal – Horváth Csaba először rendez a Vígszínházban

A Pesti Színházban megkezdődtek Bertolt Brecht darabjának a próbái, a bemutatót március 1-jén tartják.

A vándorkutya – Abszurd pszicho-thriller a Vígben Halász Judittal

Pass Andrea darabjának ősbemutatóját október 5-én tartják a Házi Színpadon a szerző rendezésében.

“A túlbeszéd a rendező dolga” – Seres Tamás válaszolt

Színpadra álmodta Gyarmati Fanni, Polcz Alaine és Csokonai Lili életét, az előadások nyáron országszerte láthatók. Seres Tamás rendezőt a Válasz.hu kérdezte.

Szerdától az északi parton is vitorlát bont a Kultkikötő

A déli parton található állandó helyszíneken már két hete dübörögnek a színházi és zenei produkciók, de mostantól egészen augusztus végéig az északi parton sem maradnak programok nélkül.

1200. előadásához érkezik A dzsungel könyve a Pesti Színházban

1200. alkalommal játsszák A dzsungel könyvét a Pesti Színházban november 18-án este. A zenés játékot több mint 21 évvel ezelőtt mutatták be.

Díjeső a Vígszínházban – Halász Judit és Hegedűs D. Géza is Ajtay Andor-díjas

Eszenyi Enikő átadta a Vígszínház évadzáró társulati ülésén a társulat díjazottainak járó kitüntetéseket.