Felújítják a Sakk musicalt, jön a Mamma Mia! folytatása és az ABBA is visszatér

Az ABBA két vadonatúj számmal jelentkezik több mint három évtizeddel az után, hogy tagjai utoljára vonultak be együtt lemezfelvételre a stúdióba. Az együttes körül felpezsdült az élet, hiszen Sakk című musicaljüket is felújították Londonban és nyáron a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba is érkezik a mozikba mások mellett Amanda Seyfried, Meryl Streep és Cher főszereplésével.

Újra turnéra indul a Madách Színház Mamma Mia! musicalje

Szeptemberben Kecskeméten, novemberben pedig Zalaegerszegen, Miskolcon, Nyíregyházán is vendégeskedik az ABBA-musical Szirtes Tamás rendezésében.

Megérkezett a Mamma Mia! 2 magyar nyelvű előzetese

A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba július 19-én érkezik a hazai mozikba, a héten pedig megjelent az első szinkronizált előzetes.

Újra turnén a Madách Színház Mamma Mia! című musicalje

A Mamma Mia! turné folytatódik: szombaton és vasárnap összesen háromszor játsszák a Veszprém Arénában az ABBA-musicalt.

Leforgatták a Mamma Mia! folytatását

Pontosabban befejezték a forgatást. A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmet 2018. július 19-én láthatjuk először a hazai mozikban, de addig is zajlanak az utómunkák.

Színházzal is vár a debreceni őszi fesztivál

Tizenhárom nap alatt huszonkét programra várják az érdeklődőket az idén huszadik alkalommal megrendezett debreceni őszi fesztiválon november 6. és 18. között.

Országos turnéra indul a Mamma Mia!

A Madách Színház produkciója, a Mamma Mia! országos turnéra indul a jövő év elején: Szombathelyen, Veszprémben, Pécsen és Győrben is láthatják az előadást.

Cher is szerepel a Mamma Mia folytatásában

Cher is szerepel a Mamma Mia filmmusical folytatásában, az Oscar-díjas színésznő, énekesnő a Twitteren közölte a hírt.

Elkezdődött a Jubileumok évada a Madách Színházban

A teátrum idei évada az évfordulókról is szól.

Mamma Mia! – Mától újra a Szegedi Szabadtérin

2014-ben, a Mamma Mia! hazai bemutatójával kezdte meg az együttműködést a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Madách Színház.

Készül a nagysikerű Mamma Mia! második része

A hír igaz: Folytatást kap a Mamma Mia! A Mamma Mia 2: Here We Go Again című filmet jövő nyáron mutatják be.

Országos turnéra indul a Mamma Mia! és a Jézus Krisztus Szupersztár

Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperája a debreceni Főnix Csarnokban két teltházas előadással indította a Madách Színház darabjainak turnéját az idei évadban.

Utoljára látható a Szegedi Szabadtérin a Mamma Mia!

Plusz előadást hirdetett a Szegedi Szabadtéri az ABBA-musicalből július 6-ra, így ezen a nyáron háromszor, de immár utoljára látható a Dóm téren a nagysikerű produkció.

70 éves Benny Andersson, a Sakk és a Mamma! Mia szerzője

Benny Andersson svéd billentyűs, az ABBA együttes egykori tagja és számtalan slágerének szerzője december 16-án lett hetvenéves.

Jubileum a Madáchban – Jön a 200. Mamma! Mia

November 23-án, szerdán este 200. alkalommal kerül színre a Madách Színházban a világhírű ABBA-musical. A jubileumi előadásban minden szereplő színre lép.