Edith és Marlene – Akadálymentesített előadás Nagy-Kálózy Eszterrel és Botos Évával

Március 4-én a Hatszín Teátrumban a Manna Produkció Edith és Marlene című előadása látássérültek számára is elérhető, az audio-narriációnak köszönhetően.

“A színház a hivatásom” – Interjú Gáspár Annával

Az idén tíz esztendős a Manna Produkció. Az alapítóval és megálmodóval, Gáspár Annával a tűpontos szinopszisokról, az Új Színházbeli kezdetekről, a színházi szakmenedzseléséről és a testet-lelket tápláló, feltöltő pillanatokról beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló.

Viszontlátás – Egy vágyott család és egy váratlan találkozás története a Bethlenben

Január 17-én mutatják be a Találkozások tehetséggondozó sorozatban a Viszontlátás című előadást Márton Andrással és Barna Lillával a főszerepben. Vadász Krisztina, a program nyertes pályakezdő rendezője mutatkozik be ezzel az ősbemutatóval a Bethlen Téri Színházban. A rendező mentora Vajdai Vilmos.

Borbély Alexandra: “Számomra minden nő szép, aki önazonos”

Az Orlai Produkció színházi sorozatában egy transznemű nő történetét viszi színpadra. A színésznőt ennek kapcsán a Humen Online kérdezte.

Független bábszínház alapjait teszik le Újbudán – Interjú Gáspár Annával

A bábműfaj népszerűsítése a célja a Manna Matiné sorozatnak, mely november 18-án indul útjára Újbudán, a B32 színpadán.

Új bábszínház Újbudán – Bábos sorozatot indít a Manna és a B32

Manna Matiné címmel indít sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér és a Manna Produkció, melynek keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokat láthat a közönség az újbudai színházban.

A csonka családokról szól a Terminál Workhouse új előadása

November 24-én mutatja be a Terminál Workhouse “Anton, avagy a végén minden jobbra fordul” című morbid melodrámáját a B32 Kultúrtérben.

Radioaktív – Marie Curie tiszteletére rendez előadást Kovács Dániel

150 éve, 1867. november 7-én született a kétszeres Nobel-díjas Marie Sklodowska-Curie. Az évforduló alkalmából Radioaktív címmel viszi színre Kovács Dániel legújabb rendezését. Marie Curie szerepét Gyöngy Zsuzsa alakítja, a bemutatót januárban tartják a Jurányiban.

Karnyónék találkozása – A Mozsár Műhely vendége Molnár Piroska és Bohoczki Sára

Október 16-án a Karnyóné című előadást követően különleges eseményre várja az érdeklődőket a Mozsár Műhely.

100 Szóban a Város – Ismét páros stand-up Budapestről a Mozsárban

Junior Príma díjas színészek előadásában szólalnak meg Budapest legjellemzőbb történetei.

Számos bemutatóval vár a Tantermi Színházi Szemle a Jurányiban

A szemle programja 2017. szeptember 28-30-ig tekinthető meg, a háromnapos eseményen a színházi nevelési produkciók bemutatására kerül sor.

“A nylon mindig kockázatos” – Interjú Eke Angélával

Augusztus 31-én mutatja be az Eke Angéla és Márkus Sándor neve által fémjelzett Nylon Group legújabb, Falanszter című előadását az Akváriumban.

Falanszter – Gergye Krisztián rendezi a Nylon Group új bemutatóját

Augusztus 31-én különleges bemutatóra készül a Nylon Group az Akváriumban. Eke Angéla és Márkus Sándor gigantikus nylon alakzatai ezúttal Gergye Krisztián rendezésében kerülnek színpadra.

“A legnehezebb feladat a folyamatos önuralom” – Interjú Hajnal Jánossal

Hajnal János színészt A pincér című előadás címszerepében láthatjuk a Zsámbéki Színházi Bázison augusztus 25-én és szeptember 3-án. Az előzményekről, a próbafolyamatról és a következő évadról mesélt.

A pincér – Forgách András darabja Zsámbékon

Augusztus 25-én előbemutatót tart a Zsámbéki Színházi Bázis a Manna Produkció A pincér c. előadásából, melynek rendezője Telihay Péter. A darabot Forgách András írta.