Jön a Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja

Szeptember 30. – október 5. között 4. alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház Lilliput Társulata az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját.

Egy előadás Polcz Alaine írásaiból – Ladányi Andrea rendezte Markó-Valentyik Annát

Egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. A KL Színház ‘Alaine – Ideje a meghalásnak’ című darabja Markó-Valentyik Anna előadásában, Ladányi Andrea rendezésében látható a Trafó Klubban.

A Rumcájsz is színpadra kerül a Budapest Bábszínházban

Kihirdette Meczner János igazgató a 2019/2020-as évadot a társulati ülésen. Öt új előadást mutat be az Andrássy úti teátrum.

Véget ért a MOST FESZT – Ők a díjazottak

Befejeződött az immáron ötödik alkalommal megrendezett MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál, vagyis a MOST FESZT 2019. Öt nap alatt tíz előadást (négy monodrámát és hat stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség, egy előadás versenyen kívül szerepelt.

Generációk között, szabadon – Interjú Markó-Valentyik Annával

A Vaskakas Bábszínház színművészét láthatjuk a színpadon csökönyös tinilányként és életével számot vető idős asszonyként is.

“Szeretem tudni a világot” – Ladányi Andrea válaszolt

Egyszemélyes bábelőadást rendezett Ladányi Andrea, akivel az Alaine – Ideje a meghalásnak győri bemutatója apropóján beszélgetett a Revizor. Lapszemle.

Ereszd el a póthajamat! – Interjú Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztával

Terike és Irén itt élnek közöttünk, még ha nem is így hívják őket. Történetük néhány éve bejárta a sajtót: két nyugdíjas asszony NAV-ellenőrnek adta ki magát, hogy egy fodrászüzletben ingyenparókához juthasson. A különös hír alapján a KV Társulat készített egyszerre szívszorító és mulattató előadást.

9 új produkcióval várja a gyerekeket a zalaegerszegi bábszínház

Öt mesejátékot mutat be a Griff Bábszínház a 2018/2019-es évadban, a babaszínházi programsorozat keretében pedig négy produkciót tűznek műsorra: Góbi Rita, Schneider Jankó és Kolozsi Angéla is rendez a zalaegerszegi bábszínházban.

Hamupipőke biciklin suhan el a bálba – Tengely Gábor rendezése a győri bábszínházban

Május 20-án mutatták be a Vaskakas Bábszínház legújabb előadását, a Hamupipőkét Gimesi Dóra átiratában és Tengely Gábor rendezésében.

Jön a Makrancos Kata Junior – Interjú a Vaskakas Bábszínház alkotóival

A bemutató kapcsán kérdeztük az előadásban játszó színészeket az előadás kérdésfelvetéseiről, és persze a szerepeikről.

Terike & Irén – Egy abszurd bűncselekmény története a KV Társulat előadásában

Terike & Irén címmel egy abszurd bűncselekmény indítékait feltáró darabot mutat be a KV Társulat.

Terike&Irén – ‘Budapesti road movie’ a Mozsár Műhelyben

Április 21-én mutatja be a KV Társulat a Terike&Irén című előadást a Mozsár Műhelyben Markó-Valentyik Anna, Némedi Árpád, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina előadásában. A darabot megtörtént eset ihlette: 2016 augusztusában két idősödő hölgy magát NAV ellenőrnek álcázva próbált póthajhoz jutni egy belvárosi fodrászszalonban.

Március, a bábszínházi világnap és a BÁBU Fesztivál hónapja

A Budapest Bábszínház hagyományosan márciusban megrendezendő BÁBU Fesztiválján ezúttal a legfiatalabb bábos generáció alkotóival ismerkedhet meg a közönség, a színházi szakembereket pedig színházi nevelési szakmai nap várja.

A halhatatlanságra vágyó királyfi Győrben – Interjú a Vaskakas Bábszínház alkotóival

Február 18-án mutatja be a győri Vaskakas Bábszínház A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást. A bemutató kapcsán kérdeztük az előadásban játszó színészeket az előadás témájáról, formájáról, és a szerepeikről.

Elég jó anya vagyok? – Képmás estek Markó-Valentyik Annával és Varró Danival

Folytatódik a Képmás Magazin sorozata.